Infostart.hu
eur:
363.97
usd:
319.07
bux:
143090.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Egy lépéssel közelebb a Terminátor megépítéséhez

Az emberi anatómia inspirálta a világ első hajlított, elektronikus "szemkameráját", amelyet amerikai kutatók hoztak létre és írtak le a Nature tudományos lapban.

Az emberi szemmel megegyező méretű és alakú eszközben a szokásos szilíciumalapú érzékelőket helyezték el hajlékony hálóban.

Az áttörést jelentő dizájn a mesterséges elektronikus retina kifejlesztését is segítheti, amellyel a jövőben helyreállítható lehet a látás.

Folynak már a próbák egy másik lehetséges felhasználással, amelyben vékony, hajlítható monitor segítségével az emberi agy által kibocsátott elektromos jeleket észlelnék.

"Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy olyan helyekre tehessünk elektronikát, ahová korábban nem" - mondta John Rogers kutatásvezető, az Illinois-i Egyetem munkatársa.

A jelenlegi digitális kamerák már tízmilliónál több pixelből állítanak elő egy képet, de még mindig nem jutottak túl a lapos képmegjelenítés által okozott torzítás problémáján. A hagyományos érzékelők nem hajlíthatók meg a fényérzékeny pixelek károsodása nélkül, mert a félvezetőlapocskák, melyekben elhelyezkednek, merevek és törékenyek.

John Rogers kutatócsoportja ezzel szemben apró, hajlékony vezetékekkel kapcsolta össze a pixeleket. Az így kialakult hálót gumimembránhoz illesztették, melyet az emberi szem retinájának megfelelő formára feszítettek ki, majd ezt félgömb alakú üvegházzal fedték, létrehozva a lencse végső formáját.

Egyes vélemények szerint az ehhez hasonló felfedezések egyre közelebbé hozzák a gépek és emberek tulajdonságait ötvöző kiborgok megszületését, ahogyan azt a Terminátor című filmben láthattuk.

Címlapról ajánljuk
Lemond a legfőbb ügyész

Lemond a legfőbb ügyész

Közleményt adott ki Nagy Gábor Bálint szerda kora délután, ebben nyilkatozott az okokról. Augusztus 25-ével távozik hivatalából.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×