Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Egyre jobb helyzetben a debreceni tudományos pályázat

Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy ne Svédországban vagy Spanyolországban, hanem Debrecenben épülhessen meg az Európai Unió tudományos óriásberuházása, az Európai Neutronkutató Központ - jelentette ki az InfoRádióban a Magyar Tudományos Akadémia Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézetének osztályvezetője.

Rosta László elmondta: az elmúlt két hónapban nagyon nagy mértékben nőttek Debrecen esélyei, a magyar pályázat behozta a svédekkel szembeni hátrányát, a spanyolokhoz képest pedig mindig is előnyben volt.

A fizikus közölte: a svédek azzal tettek szert gazdasági, műszaki és diplomáciai lépéselőnyre, hogy már két évvel a magyarok előtt elkezdték az Európai Neutronkutató Központ megszerzéséért indított munkát. A spanyolok viszont a magyarok után ébredtek, és náluk hiányzik az alapvető tudományos háttér.

A szakember emlékeztetett arra, hogy a neutronkutatási szakmában a gyorsító technológiát kidolgozó Mezei Ferenc munkássága általános elismertségnek örvend.

A kutatóintézet osztályvezetője szólt arról is, hogy egy brüsszeli fórumon prezentálták a magyar javaslatot, amelynek megvalósítása 1 milliárd 50 millió euróba (mintegy 277 milliárd forint) kerülne. A svéd javaslat ennél közel 50 százalékkal, a spanyol 20-25 százalékkal kerül többe.

A neutronkutató részeként egy 600 méter hosszú betonalagutat kell építeni, márpedig Magyarországon harmadannyiba kerülnek ezek az építési munkák, mint Svédországban, Spanyolországhoz képest pedig feleannyiba - fejtette ki Rosta László, hozzátéve: diplomáciai offenzívába kezdtek az uniós országok meggyőzése érdekében.

A fizikus szerint a tudományos kutatók e szolgáltató központjának magyarországi megépítése busásan megtérülne, a létesítményben 1500-2000 kísérletet végeznek majd el évente.

A jövőbeli kutatások egyebek mellett az autógyártásban használatos energiatakarékos hidrogéncellák, új rákgyógyszerek, valamint korszerűbb mobiltelefonok és számítógépek előállítását segíthetik elő.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×