Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Kövérség: a gének többet nyomnak a latban

Egy brit kutatás szerint az elhízásban a géneknek sokkal nagyobb szerepük van, mint a környezeti feltételeknek, de a kövérségre hajlamosító gének hordozóinak sincs előre megírva a sorsuk.

A brit rákkutató központ szakemberei egypetéjű és kétpetéjű ikreket vizsgáltak. Előbbiek genetikai állománya megegyezik, utóbbiaké különbözik, de ha egy háztartásban nőnek fel, akkor ugyanazok a környezeti hatások érik őket. Vagyis, ezzel a módszerrel egyszerre lehet feltérképezni a gének és a környezet befolyását.

A kutatók arra jutottak, hogy a gyermekek testtömeg indexét és derékbőségét 77 százalékban a gének határozzák meg, ezért nem helyes, ha a gyerekek elhízásáért csak a szülőket teszik felelőssé.

A vizsgálatot vezető professzor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elhízásra hajlamosító gének nem pecsételik meg egy gyermek sorsát sem, hiszen ha a gyerek a szülőkkel együtt odafigyel a táplálkozásra és többet mozog, elkerülheti az elhízást. Éppen ezért a rákkutató központ munkatársa azt javasolta, hogy a korán elhízásnak induló gyerekek szülei kapjanak kiemelt segítséget.

Egy másik, amerikai kísérlet eredménye is arra utal, hogy a kövérség erősen be van "drótozva" az agyba: az elhízásra hajlamos patkányok agyában a többi állathoz képest világos különbségek voltak megfigyelhetők, a születésük után mindössze néhány héttel.

A kérdés azért érdemel kiemelt figyelmet, mert a fejlett országok nagy részében egyre több gyermek lesz elhízott vagy kórosan kövér, ami valószínűsíti, hogy felnőttként is problémájuk lesz a súlyukkal. Márpedig az elhízás növeli a szívbetegség, a cukorbaj, valamint többféle rák kialakulásának valószínűségét.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×