A tizenöt centiméteres, szinte teljesen csupasz rágcsálók Kelet-Afrika félsivatagaiban élnek zsúfoltan földalatti, fullasztó üregeikben. Különleges képességeik egyike, hogy a savak, amelyek normális esetben fájdalmas marásokat okoznak, nekik nem ártanak.

A magyarázat többrétű. Korábban sikerült már bizonyítani, hogy a vakondpatkánynál hiányzik két olyan hírvivő anyag, amelyek a fájdalomjeleket az agy felé továbbítják. Most az is kiderült, hogy az állatok bőrében lévő fájdalomreceptorok egyáltalán nem aktiválódnak, ha savval érintkeznek, még 3,5-ös pH érték esetén sem (ez a laboratóriumokban használt legerősebb savakénak felel meg).

Nem csak a savat, hanem az erős paprika hatóanyagát, a kapszaicint sem érzékelik, de ez már más okokra vezethető vissza - állítják a kutatók. A kapszaicinra érzékeny fájdalomreceptorok a vakondpatkány esetében az agy teljesen más területeit aktiválják, mint a többi emlősnél. Feltételezhető, hogy a fájdalom-információ vagy "vakon végződik", vagy kellemes érzetet okoz.

Az állatka további különlegessége, hogy rendkívül magas a széndioxid-tűrőképessége. A föld alatti üregekben uralkodó magas széndioxid-koncentráció tartósan aktiválja a fájdalomreceptorokat - egy ember hasonló környezetben aligha maradna életben.

Az egérrel 97 százalékban azonos genetikájú vakondpatkány élettartama 25 év, míg kisebb rokonáé kettő. Az állat nem iszik, csak gumókkal táplálkozik és az egyetlen változó testhőmérsékletű emlősállat.

A kutatók most a fájdalomrezisztencia molekuláris és sejtszintű működését szeretnék kivizsgálni, így remélik, hogy a többi emlős, így az ember fájdalomérzékeléséről is többet tudnak majd meg.