Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Forradalmi áttörés nyújthat reményt lebénult gerincsérülteknek

Egereknél sikerült a lehetetlen: felgyógyultak a gerincsérülés okozta bénulásból, és újra tudnak járni. Ha az emberek is megtanulják tőlük, hogyan térítsék el az agyból a sérült részre érkező üzeneteket, akkor van esély a bénulás meggyógyítására.

Csak Nagy-Britanniában évente kétezer ember bénul le a gerincagy sérülése következtében. Néhány betegnél megfigyelték az állapotuk javulását, ezt azonban - egészen a mostani egérkísérletekig - az orvosok nem tudták mivel magyarázni.

A kísérleteket részben az egykori Superman, Christopher Reeve által létrehozott alapítvány finanszírozta. Az amerikai színész 1995-ben, egy lovasbaleset következtében bénult le; mindössze az egyik mutató- és hüvelykujját, valamint az egyik csuklóját tudta mozgatni.

Reeve kilenc éve halt meg, azóta özvegye, Dana folytatja a munkát az alapítvány élén.

Lassabban és bizonytalanabbul - de járnak

Az egérkísérleteket a Kaliforniai Egyetem kutatói végezték. A munkát irányító Michael Sofroniew szerint az eredmények nagyon biztatóak. "Izgatottan figyeltük, hogy a kísérleti állatok közül szinte mindegyik heteken belül visszanyerte az irányítást a lábai fölött. Lassabban és bizonytalanabbul járnak ugyan, mint a sérülés előtt, de visszanyerték a mozgás képességét" - hangsúlyozta a Los Angeles-i kutató.

Kiderült, hogy az egerek eltérítik az agyi üzeneteket a sérült rész körül - ahogyan a sofőrök irányt változtatnak, ha az autópályán el akarják kerülni a balesetet. Ha az egereknél megsérülnek a járást irányító hosszú idegszálak a gerincagyban, akkor a jelek vezetését átveszik a rövid igeszálak.

Ha sikerül kifejleszteni egy olyan gyógyszert, amely ugyanezt a hatást váltja ki az embereknél, akkor Sofroniew reményei szerint sokat javíthatnak a betegek állapotán.

"A gerincagy súlyos sérülése eddig együtt járt a végleges bénulással. Most viszont bebizonyosodott, hogy alternatív idegpályák átvehetik a járás fölötti ellenőrzést" - írta a Nature Medicine című szaklapban.

Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×