Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Már képesek olvasni a gondolatainkban

Amerikai tudósok olyan berendezést készítettek, amely az agyi tevékenység alapján a gondolatok közötti finom árnyalatokat is képes felismerni, vagyis olvas az emberek gondolataiban, bár egyelőre még csak viszonylag szűk körben.

A pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem szakemberei egy továbbfejlesztett mágneses rezonanciás képalkotó berendezéssel (MRI) vizsgálták, hogyan reagál az agy bizonyos szerszámok és épületek látványára.

Ezután számítógépes programmal megfordították a folyamatot, az agyi mintázat alapján tippelték meg, hogy a kísérletben résztvevők épületre vagy szerszámra gondolnak.

Ezt 97 százalékos sikerrel tették, és akkor is közel ilyen eredménnyel dolgoztak, amikor hasonló tárgyakra - például két szerszámra - vonatkozó gondolatokat kellett elkülöníteni.

Ez az első alkalom, amikor tudósoknak sikerült az egymáshoz ilyen közel álló gondolatokat megkülönböztetni egymástól. Noha jelenleg a gondolatokat még így is csak viszonylag szűk körben fejtették meg, a kutatók biztosak benne, hogy hamarosan akár egész mondatokat is azonosíthatnak.

Ha ez sikerül, az egyik legkézenfekvőbb alkalmazás a minden korábbinál pontosabb hazugságvizsgálók létrehozása lehet, de az orvostudomány is sokat profitálhat a dologból, például az autisták agyműködésének jobb megértése révén.

Címlapról ajánljuk
Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.

Donald Trumpnak „jól fog menni” az ukrán és az orosz elnökkel is

Mindkettejükkel találkozik az amerikai elnök, előbb Volodimir Zelenszkijjel vasárnap Floridában. Az előzetes egyeztetések már zajlanak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×