Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István

A nők helyett a butasága vihette sírba az ősembert

Egy nemrég megjelent amerikai tanulmány szerint a Neander-völgyi nők a férfiakhoz hasonlóan részt vettek a vadászatban, és a szülőképes korú asszonyok megfogyatkozása pecsételte meg az amúgy is veszélyeztetett emberfaj sorsát. Gyenis Gyula antropológus szerint azonban ezt egyelőre nem bizonyítja semmi, és valószínűbbnek tartja, hogy a homo sapiens jobb értelmi képességeivel kerekedett felül.

Az ELTE Embertani Tanszékének antropológusa az InfoRádiónak elmondta: a kutatókat és a téma iránt érdeklődőket mindig is foglalkoztatta az ember eredete, az evolúció híveinek szükségük volt olyan leletekre, amely a mai ember elődje lehet, de a csontváza különböző.

Ezt találták meg 1856-ban a németországi Düsseldorf közelében lévő Neander-völgyben - tette hozzá Gyenis Gyula. (Arra ugyanakkor még nem találtak meggyőző bizonyítékot a kutatók, hogy a két embertípus keveredett volna, vagyis a Neander-völgyieket nem tekinthetjük őseinknek.)

A szakember kitért arra is, hogy a 19. század második felében a Neander-völgyi embert végtelenül primitív, brutális, buta lénynek képzelték, de aztán az utóbbi évtizedekben kiderült, hogy ők is emberek voltak, szervezett csoportokban éltek, megvolt bennük a közösségi összetartás, az empátia egymás iránt.

Ezt például onnan tudjuk, hogy megtalálták egy olyan, felnőtt korában elhunyt férfi csontvázát, akinek a jobb karját még gyermekkorában amputálták, ezzel együtt benntartották a csoportban - fejtette ki az antropológus, hozzátéve: a temetkezési szokásaik is a közösségi tudat meglétét mutatják.

Gyenis Gyula közölte: a Neander-völgyiek kihalásáról nagyon sokféle elmélet született, ő azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy nem voltak olyan okosak, mint a velük egy területen élő homo sapiens, az eszközeik például nem voltak olyan széles spektrumúak.

Az amerikai tudósok által felállított teóriáról, miszerint a nők vadászatban való részvétele pecsételte meg a Neander-völgyiek sorsát, a szakember azt mondta: ez az elmélet egyelőre lóg a levegőben, nincsenek olyan bizonyítékok - például a vadászat közben elszenvedett végzetes sérülést mutató női csontvázak -, amelyek alátámasztanák.

Hanganyag: Boros Panna

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×