Az ELTE Embertani Tanszékének antropológusa az InfoRádiónak elmondta: a kutatókat és a téma iránt érdeklődőket mindig is foglalkoztatta az ember eredete, az evolúció híveinek szükségük volt olyan leletekre, amely a mai ember elődje lehet, de a csontváza különböző.

Ezt találták meg 1856-ban a németországi Düsseldorf közelében lévő Neander-völgyben - tette hozzá Gyenis Gyula. (Arra ugyanakkor még nem találtak meggyőző bizonyítékot a kutatók, hogy a két embertípus keveredett volna, vagyis a Neander-völgyieket nem tekinthetjük őseinknek.)

A szakember kitért arra is, hogy a 19. század második felében a Neander-völgyi embert végtelenül primitív, brutális, buta lénynek képzelték, de aztán az utóbbi évtizedekben kiderült, hogy ők is emberek voltak, szervezett csoportokban éltek, megvolt bennük a közösségi összetartás, az empátia egymás iránt.

Ezt például onnan tudjuk, hogy megtalálták egy olyan, felnőtt korában elhunyt férfi csontvázát, akinek a jobb karját még gyermekkorában amputálták, ezzel együtt benntartották a csoportban - fejtette ki az antropológus, hozzátéve: a temetkezési szokásaik is a közösségi tudat meglétét mutatják.

Gyenis Gyula közölte: a Neander-völgyiek kihalásáról nagyon sokféle elmélet született, ő azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy nem voltak olyan okosak, mint a velük egy területen élő homo sapiens, az eszközeik például nem voltak olyan széles spektrumúak.

Az amerikai tudósok által felállított teóriáról, miszerint a nők vadászatban való részvétele pecsételte meg a Neander-völgyiek sorsát, a szakember azt mondta: ez az elmélet egyelőre lóg a levegőben, nincsenek olyan bizonyítékok - például a vadászat közben elszenvedett végzetes sérülést mutató női csontvázak -, amelyek alátámasztanák.