Infostart.hu
eur:
390.23
usd:
330.86
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Százötven millió év után ismét felemelkedett az óriás

A második világháború után ismét felállították a világ legnagyobb dinoszaurusz csontvázát Berlin természettudományi múzeumában.

A Brachiosaurus 150 millió éves csontváza nagyjából 13 méter magas, szinte felér a 19 századi épület központi csarnokát koronázó üvegkupolájáig.

Az ősi maradványokat német régészek ásták ki Afrikában, még az első világháború előtt.

A Brachiosaurus csontvázát egy szintén 150 millió éves Archaeopteryx és öt másik dinoszaurusz maradványaival együtt állították ki, amelyek így együtt a világ egyik legjelentősebb fosszíliagyűjteményének számítanak.

Az óriási dinoszaurusznak, amelyet először 1937-ben csodálhatott meg a nagyközönség, pusztán a combcsontja 300 kilogramm súlyú.

A tudomány fejlődésének köszönhetően azonban most először csodálható meg megfelelő testtartásban. Ahelyett, hogy "guggolna", most egyenesen áll lábain, nyakát hosszan előre nyújtva.

Az óriás dinoszauruszok a múzeum új kiállításának részei. A tárlat az evolúciót mutatja be, felhasználva a legmodernebb számítástechnikai eszközöket és az ősmaradványokat egyaránt.

A berlini múzeum kincseinek azonban csak a töredékét lehet megtekinteni. Az intézménynek csak a madárgyűjteménye 130 ezer darabból áll, köztük ötven olyan, nagyrészt kihalt faj példányaival, amelyeket James Cook kapitány harmadik csendes-óceáni útján gyűjtöttek össze.

A múzeumban található a világ legnagyobb bogárgyűjteménye. Emlősből egymillió, halból 14 ezer darab van az intézmény birtokában.

A berlini múzeumban a második világháborús bombázások jelentős kárt tettek. Az épület a város keleti oldalára került, és mivel kevés pénzt költöttek rá, állaga leromlott.

Az intézmény keleti szárnya egészen mostanáig nagyon rossz, romos állapotban volt. A teljes renoválás a tervek szerint 2009-re fejeződik be.

A múzeum óriási gyűjteményének túlnyomó részét az emeleti szobákba zsúfolták be; az elraktározott különlegességek szinte Németország utolsó császárának kora óta érintetlenek.

Nyáron a 200 ezer üvegtégely miatt, amelyben alkohollal tartósított emlősök vannak, olyan bűz terjengett a légkondicionáló nélküli múzeumban, mint egy műtőben. Emiatt a tégelyeket folyamatosan töltik fel, és a szobákat, ahol tárolják őket, elsötétítették.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×