Infostart.hu
eur:
360.88
usd:
316.86
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Csontritkulás és daganat ellen igyon bort!

Azt már eddig is tudták a kutatók, hogy csekély mennyiségű vörösbor hatékonyan gátolja meg az infarktust vagy a szélütést. A legfrissebb kutatások szerint viszont a vörös nedű, sőt, még a fehérbor is, jótékonyan hat a béldaganatok és a csontritkulás megelőzésében is.

A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Informatikai Intézetének igazgatója az InfoRádióban elmondta: a kardiovaszkuláris betegségek aránya a mérsékelt alkoholfogyasztóknál a legalacsonyabb.

Valamivel magasabb azoknál, akik teljesen absztinensek, és még magasabb azoknál, akik jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztanak.

Az alkoholizmust tehát továbbra is igen károsnak tartják a kutatók, a kulturált borfogyasztást azonban nem - közölte Jávor András, aki egyben a Nemzetközi Prevenciós Társaság elnöke.

A bor ugyanis, különösen a vörös, védőhatást fejt ki a szív- és érrendszerre. Antioxidáns tartalma miatt meggátolja a vérlemezkék összekapcsolódását, ezzel a vérrög kialakulását. Ezzel csökkenti az infarktus vagy a vérzés nélküli szélütés kialakulásának esélyét.

Rendszeres, de kis mennyiségű fogyasztása mellett lassabban bomlik le a csont, így a csontritkulás tünetei is lassabban jelennek meg. A vastagbéldaganatok kialakulását pedig úgy gátolja, hogy erősíti az immunrendszert. Egy jól karbantartott immunrendszer pedig komoly védőfaktor a daganat megelőzése szempontjából - mondta Jávor András.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×