Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
314.15
bux:
150074.94
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Vetélést okozhat az immunrendszer működése

A várandós nő immunrendszerének működése áll a gyermekre vágyó párokat elkeserítő, úgynevezett szokványos vetélések felének hátterében - mondta az InfoRádiónak a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézetének professzora.

Az anya védi a magzatot, holott azt az immunrendszerének ki kéne löknie, mivel a magzat genetikai állományának felét az apjától örökli, így felerészben az anya számára idegen antigéneket hordoz - mondta az InfoRádiónak a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézetének professzora.

Az anya immunrendszerének ugyanúgy fel kéne ismernie a magzat mint idegen jelenlétét, mint ha az is egy beültetett, idegen szerv lenne - tette hozzá Szekeres-Barthó Júlia.

Hamis okok

A szakértő elmondta: az egyik elképzelés szerint ennek oka az, hogy a méh egy olyan szerv, amelyhez az immunrendszer nem tud hozzáférni. Bebizonyosodott viszont, hogy ez nem igaz, hiszen, ha nem terhes méhbe idegen szövetet ültetnek, az ugyanúgy kilökődik, mint a szervezet bármely más helyére ültetett transzplantátum.

Egy másik nézet szerint a magzatban kifejeződő idegen struktúrák nem "láthatóak" az anyai immunrendszer számára, később azonban egyértelmű bizonyítékokat találtak arra, hogy felismeri a magzat jelenlétét - fűzte hozzá a professzor.

Az immunrendszer is hibás lehet


A szervezetben, hogy védje a magzatot, beindulnak bizonyos mechanizmusok, amelyek a terhességre jellemzőek, ezek pedig átállítják a rendszer működését - közölte Szekeres-Barthó Júlia.

A szakértő hozzátette: szokványos vetélés az, ha valakinek háromnál több terhessége végződött sikertelenül. Ezek egy részének oka lehet anatómiai, hormonális vagy genetikai, az esetek legalább 50 százalékában azonban ismeretlen a háttér.

Terápia még nincs

Az ismeretlen hátterű esetek jelentős részében az immunrendszer elégtelen adaptációja játszik szerepet, ez ma már diagnosztizálható - jelentette ki a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézetének professzora.

Bár számtalan ígéretes kutatás van, a megfelelő terápiát azonban még nem találták meg, a diagnózis azonban lehetővé teszi a pároknak, hogy elkerüljék az évekig tartó hiábavaló küzdelmet - közölte Szekeres-Barthó Júlia.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Bayer Construct csődeljárása: a Láng Negyed ütemterv szerint megvalósul, a kivitelező személyétől függetlenül

Bayer Construct csődeljárása: a Láng Negyed ütemterv szerint megvalósul, a kivitelező személyétől függetlenül

A napokban csődeljárás alá került a Bayer Construct építőipari cég, amely kivitelezője többek között a Láng Negyed projektnek is. A beruházó a Southblaze Kft. ezért közleményt adott ki arról, hogy a projekt tulajdonosi és döntési struktúrájában a Bayer Construct nem érintett, a társaság kizárólag kivitelezőként vesz részt a munkálatokban. A barnamezős területen zajló építkezés az ütemtervnek megfelelően halad, a lakásokat pedig garantáltan a vállalt határidőre adják át, a kivitelező személyétől függetlenül - írta közleményben a cég.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×