Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.97
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Sportoljon terhesen, okosabb lehet gyermeke

Érdemes sportolni a terhesség alatt is. Ettől nemcsak az anya őrzi jobban a formáját, hanem lehet, hogy gyermeke is okosabb lesz. Erre a következtetésre jutott egy egereken végzett kísérletek után egy berlini kutatócsoport.

A Semmelweis egyetem tanszékvezető tanárának tapasztalatai megerősítik, hogy az edzettebb anyák jót tesznek gyermekükkel is.

A kutatók már régóta tudják, hogy a sportosabb, a fizikai terhelést jobban bíró nők könnyebben adnak életet gyermeküknek. Arról azonban még nem végeztek kutatást, hogy a mozgástól gyermekük is okosabb lesz-e.

Egy egereken végzett kutatásból azonban most erre is következtetni lehet. A születés után négy héttel 40 százalékkal több sejtből állt a memóriáért felelő agykéreg azoknál az egereknél, amelyek anyja a vemhesség alatt sokat mozgott. Az állatok forgókerékben futtatták.

Több lesz az agysejt

A kutatók megállapították azt is, hogy ezeknek az egereknek a magzati állapotban még kevesebb agysejtjük volt, születés után azonban nemhogy behozták hátrányukat, de négy hét alatt le is körözték társaikat.

Hogy az állatok okosabbak is lettek-e a többinél, azt a berlini kutatók nem tudták megállapítani. A vizsgálatokhoz ugyanis fel kellett áldozni az egereket. A kutatás vezetője azonban arra hívta fel a figyelmet: ideje lenne újragondolni a várandósság és a sportolás kapcsolatát az embereknél is.

Majdnem a terhesség végéig sportolhat

Ezt szorgalmazza Jakabházi László, a Semmelweis egyetem testnevelési és sporttudományi karának tanszékvezetője is. Szerinte a várandósság 36. hetéig nemcsak lehetséges, de ajánlott is a sportos élet.

Mindez a gyermekekre is jó hatással van, és fejleszti az anya állóképességét, és a koordinációs képességét is. Mint mondta: a terhesség elején még erősíteni is lehet, de az úszás, a terhestorna, vagy a séta szinte végig ajánlott.

Az élsportolók között sem ritka, hogy szinte a szülés előtti utolsó napokig edzenek. Többen azt vallják: ennek köszönhetik, hogy gyermekük könnyen született meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×