Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Berecz Zsombor a vitorlázók finn dingi versenyének 10. futamában a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Enosimai Jachtkikötőben 2021. augusztus 1-jén. Berecz a második helyen jutott az éremfutamba.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Berecz Zsombor: a jóisten eddig is fogta a kezemet

Hatalmas éremeséllyel várja a második helyen álló Berecz Zsombor a finndingisek keddi éremfutamát a tokiói olimpián.

Berecz Zsombor az alapszakasz utolsó futamának értékelésével kezdte az M4 Sportnak adott interjúját.

„Szokás szerint küzdelmes, kimerítő nap volt, már közhely, de ma is otthagytam mindent a pályán, jól jön most a pihenő nap” – mondta a világ- és Európa-bajnok. Hozzátette, hogy „de hát ez kell a sikerhez”.

Azt mondta, nem tudja, mi az állás a keddi éremfutam előtt. Megtudta a riportertől, hogy 9 ponttal van előtte az élen a brit Giles Scott, kettővel mögötte a harmadik spanyol Joan Cardona, és tízzel a negyedik új-zélandi Junior Josh. A verseny elején elmondta, hogy az utolsó futamig nyílt lesz a verseny, jelentősek a különbségek, de ettől még bejött a jóslata.

„Nem kérdés mi a cél – mondta a második helyen álló finndingis –, meg kell nyerni az utolsó futamot, és bízni a legjobbakban. A jóisten eddig is fogta a kezemet, bízom benne, hogy nem engedi el. Az a legédesebb siker, amiért meg kell küzdeni. Ha jó rajtot veszek és tisztán vitorlázhatok az első három-négy percben, és végre eltaláljuk a jó oldalt is, akkor jó lesz.”


Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×