Szilágyi Áron: „Teljesen ötlettelenül és kábán jöttem ki az utolsó asszóra, amit nem gondoltam volna, mert végig jól sikerült koncentrálnom, és az egész csapat dominált. Az elveszített elődöntő után először magamban tettem helyre a dolgokat, aztán leültünk, beszélgettünk, és megállapítottuk a triviálist, hogy a bronzérmet meg kell szereznünk. Nem örülök az elődöntőnek, hogy egy buta technikai hiba miatt az ellenfél meglépett és befejezte az asszót, de ez egy megnyert bronzérem, és ennek tudunk örülni. Nagy kihívás volt legyőzni az amerikaiakat is, hiszen az előző két olimpián kikaptunk a negyeddöntőben tőlük, és nagyon szerettünk volna visszavágni. Az utóbbi öt évben sok érmet nyertünk a világversenyeken, de az olimpia volt a nagy cél. Most, hogy itt az érem a nyakunkban, nem lehetünk boldogabbak.”

Szatmári András: „Belülről jó kis játszma volt, hogy elveszített elődöntő után összekapjam magam. Csanád nagyon jól szállt be. Jól összeraktuk, nagy csapatmunka volt az egész nap. Az utolsó asszónál sem izgultunk, tudtuk, hogy Áron úgyis megnyeri.”

Gémesi Csanád: „Az utóbbi egy-két évben jól fel tudtam készülni a németekből, és általában megvertem őket. Az volt a célom, hogy a lehető legtöbb ellenfelet legyőzzem. Én csak a páston vagyok ilyen, egyébként kedves, barátságos vagyok, de itt nincs helye a barátságnak, itt gyilkolni kell, itt van egy ellenfél, akit szét kell csapni."

Decsi Tamás: „Az egyik szemem sír, a másik nevet, de megvan az érem, van okunk a boldogságra."