Infostart.hu
eur:
379.94
usd:
322.58
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Berecz Zsombor a riói nyári olimpia férfi vitorlásversenyén, a Finndingi hajóosztály ötödik futamában a Rio de Janeiró-i Dicsőség Jachtkikötőben 2016. augusztus 11-én. Berecz Zsombor megnyerte az ötödik futamot, és összetettben feljött a harmadik helyre.
Nyitókép: Kovács Tamás

Berecz Zsombor: eléggé fiús körülmények voltak ma a pályán

Berecz Zsombor a második futamának alakulásával volt elégedettebb a mai kettőből. A Finndingi hajóosztályban a második helyen álló magyar vitorlázó szerdai első versenyén a kilencedik, a másodikon a negyedik helyen ért célba.

„Határozott elképzelésünk volt, hogy mi fog történni abban a futamban, ami határozottan rossz volt, így visszanézve – mondta az M4 Sportnak a világbajnok. – Ez egy ilyen sport, hozni kell egy döntést és meg kell vitorlázni, amit gondolunk. Az első részében kicsit nehézzé tettem a dolgomat, onnan kellett visszakerülni. Eléggé fiús körülmények voltak ma a pályán. Igazából jó az a kilencedik hely.

Azért vannak néhányan a mezőnyben, most például az angol (Giles Scott) is megmutatta, hogy eléggé ott van ebben a szélben, komoly sebességelőnye van. Ő pont felettem rajtolt, így aztán eléggé kapaszkodós volt. Igazából a negyedik hely teljesen jó, én örültem volna két ötön belülinek, de hát az első nem úgy sikerült. De a második az teljesen jó.

Az olimpia biztosan az utolsó futamon fog eldőlni,

addig szépen lavírozunk, kell gyűjtögetni néhány pontot, hogy kicsit könnyebb dolgunk legyen a medálrészben, de arra számítok, hogy minden a végén fog eldőlni. Ha végig ott vagy az 1–3., 1–4-ben akkor nem lesz baj.”

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×