Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Vadnai Jonatán: megnyertem a negyedik helyet

A vitorlázó Vadnai Jonatán azt mondta, előre aláírta volna, ha biztosítják neki, hogy pontszerző helyen végez első olimpiáján, ezért úgy érzi, megnyerte a negyedik helyet Marseille-ben.

Az Eb-ezüstérmes versenyző a legjobb tízet felvonultató szerdai éremfutamban vezetett is, végül a harmadik helyen ért célba, így összetettben a hatodikról a negyedik helyre lépett előre.

A balatonfüredi hajós az MTI-nek úgy nyilatkozott, elsősorban mentálisan volt nehéz a kis szélben lebonyolított éremverseny, illetve a hosszú várakozás a rajtra vasárnap óta.

"Ilyenkor nagyon nehéz magunkat újra testben és fejben felkészíteni az ismételt halasztás után, oda kell figyelni az étkezésre, a bemelegítésre. Ráadásul nem azt mondták, hogy az adott napon már nem lesz futam, hanem óráról órára halasztották" - nyilatkozott Vadnai Jonatán.

Kiemelte, az éremfutamnak úgy ment neki, hogy van egy lehetősége, megpróbálja kihasználni.

"Tudtam, hogy kockáztatni kell, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Hatodikként kezdtem az éremfutamot, de inkább csak matematikai esélyem volt az éremszerzésre. Így, hogy azért két hajóval is lemaradtam róla, kicsit könnyebb. Úgy tekintem, hogy megnyertem ezt a negyedik helyet, nem lemaradtam az éremről" - fogalmazott Vadnai.

Az egész versenyt tekintve azt mondta, bejött a terve.

"Konzervatívan kezdtem, keveset kockáztattam, mert elég trükkös itt a szél Marseille-ben. Arra vigyáztam, hogy ne legyenek magas helyezési pontszámaim, 15-ön belül legyek, és legyen mellé egy-két jobb eredmény. Összességében a terv bejött, fokozatosan tudtam előre kerülni és bejutni az éremfutamba. A rajt előtt jól mentek az edzések, de mégiscsak ez az első olimpiám, így előre aláírtam volna a pontszerző helyet" - mondta Vadnai Jonatán.

A 26 éves versenyző a Berecz Zsombor tokiói ezüstje és a Detre testvérek moszkvai bronza után a magyar vitorlázás legjobb olimpiai eredményét érte el a párizsi játékokon.

(Indulókép: Magyar Vitorlás Szövetség)

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×