Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Lévai Zoltán (piros) és az azeri Sanan Suleymanov a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében a párizsi Mars-mező Arénában 2024. augusztus 6-án.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Lévai Zoltán kikapott, a vigaszágra jutásban reménykedhet

Lévai Zoltán 1-1-re végzett az azeri Sanan Suleymanovval a kötöttfogású birkózók 77 kg-os súlycsoportjában.

Ez volt a súlycsoport utolsó negyeddöntője. Egy percen keresztül gyűrték egymást majd Lévai kapott egy pontot az ellenfél passzivitása miatt. A lenti harcot választotta, de nem tudott abban pontot csinálni.

A második három percben az azeri visszakapta ugyanezt, ő is kapott egy pontot, ráadásul miután ő szerzett a mérkőzés folyamán később pontot, előnybe került. Lévai Zoltánnak mennie, hajtania kellett. Meg is tette, de nem tudott pontot szereznie.

Az azeri jutott be az eelődöntőbe, abban kell bízni, hogy megveri az esti programban kazah ellenfelét, Demeu Zsadrajevet.

Lévai Zoltán ebben az esetben a vigaszágon még birkózhat.

Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vezető befektetési szakemberei és ismert milliárdos üzletemberek is konkrét ötleteket hoznak, a részvényektől és állampapíroktól az energián és nyersanyagokon át egészen a bitcoinig és az ingatlanig. A konferencián van lehetőség az ingyenes részvételre, a program itt érhető el, a regisztráció pedig itt. Portfolio Signature előfizetők díjmentesen vehetnek részt az eseményen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×