Infostart.hu
eur:
380.72
usd:
321.96
bux:
132306.38
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Storcz Botond: Ez a lehető legjobb páros

Magyar idő szerint délután két órakor megkezdődnek a kajak-kenu versenyek Rio de Janeiróban. Az InfoRádió Aréna című műsorában a világbajnoki címvédő Szabó Gabriella, Kozák Danuta páros esélyeit latolgatta Storcz Botond szövetségi vezetőedző.

Storcz Botond felidézte, már 2012-ben, London előtt a leginkább aranyesélyes egységnek tartotta a Szabó-Kozák párost, de akkor az időrend nem tette lehetővé, hogy 500 egyes és az 500 négyes között még párosban is versenyezzenek. Most, mint mondta, valóban az egyik legnagyobb magyar esélyesként szálljanak vízre Rióban.

Az, hogy a lányok gyerekkoruktól kezdve ismerik egymást, bizalmi téren könnyíti meg a felkészülésüket – emelte ki.

„Együtt kezdtek kajakozni, tényleg félszavakból is megértik egymást és abszolút tudják, hogy viselkedik, hogy reagál a másik a pályán, hirtelen helyzetben. Egy ilyen olimpiai döntő tele lehet meglepetéssel, stresszhelyzettel, biztos vagyok benne, hogy ők bármire tudnak és képesek reagálni, mint ahogy az Eb-én is tették; a viszonylag gyenge előfutam után a döntőben már nem volt problémájuk” - mondta Storcz Botond.

A szövetségi vezetőedző felidézte, hogy Milánóban mindenki kicsattant az örömtől a magabiztos sikerük után, Szabó Gabriella pedig úgy fogalmazott az InfoRádiónak, ha nem kerül a levesbe hajszál, együtt maradnak.

Storcz Botond hozzátette: „azután, hogy 2012-ben nem tudtak együtt indulni, eltérő egyesületbe kerültek és nem is készültek együtt, csak amikor a négyesben kellett, ami minden évben csak néhány edzés.”

Tavaly nyáron a lányok végigpróbálták a lehetséges párosokat, az Európa-játék után egyértelművé vált: ez a lehetséges legjobb magyar női 500 méteres páros – hangsúlyozta a szövetségi vezetőedző.

„Ez is plusz megerősítést adott nekik és azóta teljesen tudatosan készülnek erre a versenyszámra” - fűzte hozzá Storcz Botond.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Nincs megállás, itt a tripla csúcs a magyar tőzsdén

Nincs megállás, itt a tripla csúcs a magyar tőzsdén

Gyenge napja volt tegnap az amerikai tőzsdéknek, elsősorban a technológiai részvények szenvedtek. Az ázsiai tőzsdék ezek után nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Japánban ugyancsak a technológiai részvények esése húzta lefelé a piacot, de az összkép inkább vegyes. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt már jobb a hangulat, itthon a BUX és két blue chip is történelmi csúcsot döntött. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×