Infostart.hu
eur:
380.04
usd:
322.44
bux:
125733.91
2026. február 22. vasárnap Gerzson

Klisina mégis versenyezhet

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elfogadta Darja Klisina fellebbezését, így a távolugró lesz az egyetlen orosz atléta, aki - versenyez a riói olimpián.

"A sportoló hitelt érdemlően igazolta, hogy versenyeken és azokon kívül is alávetette magát a doppingellenőrzéseknek, Oroszországon kívül" - írta indoklásában a CAS, amely hozzátette, minden érintettet értesített a döntésről.

A Reuters brit hírügynökség szombaton számolt be arról, hogy egy magát megnevezni nem kívánó, de az ügyet közelről ismerő forrás elmondta: új bizonyítékok kerültek elő az úgynevezett McLaren-jelentéssel kapcsolatban, amelyek Klisinát is érintik.

Július 18-án hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta Oroszországot. A korábban - tavaly ősszel - kirobbant orosz doppingbotrány következményeként a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kitiltotta az összes orosz atlétát az olimpiáról, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pedig elutasította a 68 érintett fellebbezését, s az akkor döntés szerint közülük egyedül Klisina indulhatott volna semlegesként Rióban.

A női távolugrás selejtezőjét kedden rendezik Rióban.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×