Infostart.hu
eur:
379.72
usd:
321.96
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Hosszú Katinka rántja össze Gyurta Dánielt

Köszönöm Katinkának a lelkesítő szavakat - ezt is mondja Gyurta Dániel, aki bátor önvizsgálatra készül a riói kudarc után. Gyurta Dániel őszinte hangvételű nyilatkozatából az is kiderül, hogy most az egyesületi csapategység helyreállítása is fontos feladat.

Címvédésre, 2012-es londoni bravúrjának megismétlésére készült Rióban Gyurta Dániel, aki a tavalyi kazanyi világbajnoki harmadik helyezése után még úgy gondolta, hogy a figyelmeztető lecke időben érkezett. Hiába edzett keményen, keményebben, mint 2015-ben, hiába összpontosított a londoni Európa bajnokságot kihagyva a Rió-i megmérettetésre, 100 mellen csak a 16., a 200-on pedig a 17. helyig jutott. Nagyon messze maradt a döntőktől.

Felkapta a fejét

„Mindent úgy próbáltunk csinálni, ahogy a londoni olimpia felé vezető úton, nem engedtünk a mennyiségi követelményekből, amikor pedig elérkezett a finomhangolás időszaka, akkor pedig a kazanyi tapasztalatainkra építve egy kicsit megnyújtottuk a kiengedés időtartamát. Ami ezek után történt, arra nehéz magyarázatot találni, egy kis időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az elemzés sikerrel záruljon.”- ezzel a gondolatsorral kezdte Gyurta Dániel a Telekom Sporthír Szolgálatnak adott nyilatkozatát.

Felkapta a fejét, és ugyanezt tette edzői közül Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs is annak hallatán, hogy Széles Sándor, a sikeres trió harmadik tagja viharos sebességgel elhatárolta magát a kudarctól, illetve a felelősséget munkatársaira hárította.

Más a véleményük

„Minden szavamra figyelnem kell, amikor ezt a nyilatkozatot értelmezni próbálom. Maradjunk annyiban, hogy a történtekről nekünk hármunknak merőben más a véleményünk, de semmiképpen sem szeretnénk mélyíteni a szakadékot. A magam részéről továbbra is úgy gondolom, és ezt Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs nevében is mondhatom, hogy az elkövetett hiba kijavítása csak a csapatmunka, az egység és az egyfele tartás lehet”- hangsúlyozta a londoni olimpiai bajnok, aki 2007 óta minden világversenyen legalább döntős volt, illetve hatodik helyezettnél rosszabb egyszer sem.

A kényes témát diplomatikusan és udvariasan kezelve azért annyi kiegészítést még tett, hogy az athéni olimpia után (ahol 15 esztendősen óriási meglepetést okozva ezüstérmes lett a japán Kitadzsima mögött) abból a szempontból jobb volt a helyzet, hogy akkor az edzői közül senki sem minősítette a másikat.

Vakációs” eredmény

„Négy éve soha nem feledkeztem meg arról, hogy az olimpiai bajnoki cím kötelez, bíztam önmagamban és az edzőimben, és azzal is tisztában voltam, hogy az edzéstervek elkészítéséhez Széles Sándor ért a legjobban. Ezért nem értem azt, hogy miként sikerült 2:11.28 perces gyatra idővel elpackáznom a továbbjutást. Ilyen halvány időre alighanem három hetes nyaralás, vagy három napos folyamatos szörfözés után is képes lettem volna. Valamit elrontottunk, valamit másképpen kellett volna csinálni. Most az a legfontosabb feladat, hogy mindenki nézzen magába, legyen elég bátorsága ahhoz, hogy kielemezze a saját munkáját és ha szükséges, következtetést is tudjon levonni. Csak így mehetünk tovább, másképpen aligha juthatunk vissza a csúcsra. Számomra ez a cél, bármi is lesz annak az ára”.

Katinka példája

Az immár háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka egyik nyilatkozatában Gyurta Dánielről is megemlékezett. Együtt érzően, ugyanakkor lelket öntve válogatott versenyzőtársába. Négy éve ő került hasonló helyzetbe, pedig Katinka már akkor is a világ élvonalában járt.

„ Köszönöm Katinkának a lelkesítő szavakat. Számomra a folytatáshoz, vagy ha úgy tetszik az újabb talpra álláshoz az is erőt ad, hogy a magyar úszósportnak mindig is voltak, vannak és lesznek is kiemelkedő egyéniségei. Olyanok, mint most Katinka, Cseh Laci, a fiatalabbak közül Kapás Boglárka, nem utolsó sorban pedig a most befutott Kenderesi Tamás. Az ő sikereikből is lehet erőt meríteni. Álmomban sem gondolok meghátrálásra, küzdeni fogok, és ha a régi csapategységünk az uszodában helyre áll, biztos, hogy újra 2:07 perc körüli időkre leszek képes. Bánt, hogy nincs kifogás, a riói felkészülés éveiben semmiben sem láttam hiányt, mindenki segíteni akart nekem, és segített is. A szüleim, a testvérem, a pszichológusom, a gyúróm, az egyesületem, a támogatóim, egyszóval mindenki, aki valamit is hozzá tudott tenni a feladatok megoldásához. Rajtam a sor, hogy már az első alkalommal, és aztán még sokszor kárpótoljam őket. „

A budapesti VB-n javíthat

„A jövő évi budapesti világbajnokság kínálja az első lehetőséget, ahol nem csak magamért, hanem a segítőimért, az egész országért, nem utolsó sorban az olimpiai pályázatunk sikeréért is fogok harcolni.”- hangsúlyozta a keserűségétől mielőbb szabadulni igyekvő Gyurta Dániel. Aki az olimpia hátralévő napjaiban szurkolni fog a csapattársainak, többek között a magyar nyíltvízi úszóknak, az atlétáknak és az öttusázóknak, és aki kíváncsian várja, hogy sikerrel kandidált-e a NOB Sportolói Bizottságába.

Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter

Címlapról ajánljuk
Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×