Infostart.hu
eur:
379.83
usd:
321.78
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Andy Murray megvédte címét

Andy Murray megvédte olimpiai bajnoki címét, mivel a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok férfi tenisztornájának vasárnapi döntőjében legyőzte az argentin Juan Martin del Potrót.

Az esemény honlapja szerint a rendkívül változatos első szettben a második kiemelt brit Murray kétszer, a világranglista 141. helyén álló ellenfele háromszor is elveszítette adogatójátékát, így végül a wimbledoni bajnok került előnybe.

A második felvonás sokkal inkább kiegyensúlyozottan alakult, Del Potro az első játékban elvette a címvédő szerváját, majd 5:3-nál lezárhatta volna a játszmát, de ez csak néhány perccel később sikerült neki. A harmadik szett eleinte szintén kiélezett csatát hozott, majd Murray 3:2 és 5:2 után is brékelni tudott.

Az első játszmához hasonlóan a negyedikben is többször elvették egymás szerváját a finálé résztvevői. Del Potro 5:4-nél az egyenlítésért adogathatott, de kudarcot vallott, 5:5-nél 40-15-re vezetett, de ezt a játékot is elveszítette. Végül szoros hajrában Murray megvédte címét, így ő az első teniszező, aki egyesben két aranyérmet nyert.

Eredmény:

tenisz, férfi egyes, olimpiai bajnok:

-----------------------------------

Andy Murray (Nagy-Britannia)

2. Juan Martin del Potro (Argentína)

3. Nisikori Kej (Japán)

a döntőben:

Murray (2.)-Del Potro 7:5, 4:6, 6:2, 7:5

a 3. helyért, korábban:

Nisikori (japán, 4.)-Nadal (spanyol, 3.) 6:2, 6:7 (1-7), 6:3

korábban:

vegyespáros:

-----------

a döntőben:

Mattek-Sands, Sock-V. Williams, Ram 6:7 (3-7), 6:1, 10-7 - döntő rövidítés

a 3. helyért:

Hradecka, Stepanek-Mirza, Bopanna (indiai, 4.) 6:1, 7:5

női páros:

---------

a döntőben:

Makarova, Vesznyina (7.)-Bacsinszky, Hingis (5.) 6:4, 6:4

a szombati bronzmérkőzésen:

Safarova, Strycova-Hlavackova, Hradecka (cseh, 6.) 7:5, 6:1

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában már egyre nagyobb az esés, adják a technológiai részvényeket a befektetők. Az AMD a vártnál óvatosabb előrejelzések hatására már több mint 17 százalékos mínuszban is volt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×