Infostart.hu
eur:
376.55
usd:
319.41
bux:
126408
2026. február 25. szerda Géza

Kemény Dénes: „Tenni kell azért, hogy szerencsénk legyen”

A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-8-as döntetlent játszott Görögország ellen a harmadik csoportmeccsen. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint tenni kell azért, hogy több szerencsénk legyen, mert nyilvánvaló, hogy ezek az utolsó félperces gólok elkerülhetők.

„Az előző két meccshez képest a csapat stabilabb lett hátul, és valamivel több hibát csináltunk elöl. Lelkileg azt kell mondjam, hogy le a kalappal, mert nem indult jól a meccs, aztán menet közben elhúztak a görögök két góllal, ehhez képest vezettünk, sőt, volt esélyünk, hogy mi vezessünk kettővel. A végén nem volt szerencsénk” - véli Kemény Dénes.

„Ez a harmadik x – a világon semmi nem történt. A leglényegesebb az, hogy a negyeddöntőben nyerjünk majd”

- fogalmazott.

„A három meccset nézve nagy eltérések nincsenek a kapusteljesítmények között. De a védekezés legalább annyira fontos, mint a kapusok jó védése. Hosnyánszky Norbertnek, Varga Daninak fantasztikus blokkjai voltak nagyon fontos pillanatokban. Annak örülök, hogy Varga Dani ma fontos gólt lőtt, mert fel tudja dobni az egyéni sikerélmény. Nagy szükség van egy magabiztos Varga Danira” - fejtette ki Kemény Dénes.

„A végén egy balszerencsés blokkról bepattanó góllal egyenlítettek a görögök. Inkább azon kell elgondolkozni – és abban kell javulnunk –, hogy mindhárom meccsen az ellenfél egyenlített, mind a három meccsen gyakorlatilag az utolsó percen belül” - hívta fel a figyelmet a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.

„Mivel a szerencse nem véletlen – ez egy örök törvénye a csapatsportoknak – nekünk tenni kell azért, hogy több szerencsénk legyen. Mert nyilvánvaló, hogy ezek az utolsó félperces gólok elkerülhetők. Vagy éppen lehetne az ellenfélnek balszerencséje – például hogy kapufára lövi, vagy rossz helyen pattan” - mondta Kemény Dénes.

„Az biztos, hogy amikor elkezd szerencsénk lenni – akár a következő meccstől – akkor az sem lesz véletlen”

- fogalmazott a szövetség elnöke.

Pénteken Japánnal találkozik Benedek Tibor együttese.

„Tört már borsot sok mindenki orra alá Japán, nem szabad őket félvárról venni. Az, hogy jól felkészülünk a japánok erényeiből, gyengéiből, az adott, biztos. Egyszerűen reagálnunk kell. A japán csapatnak velünk lesz a legnehezebb dolga, mert a magyar csapat tud annyira magyarosan, improvizatívan játszani, amivel nem fognak tudni mit kezdeni. Nekünk pedig okosan kell reagálnunk erre a sokmozgásos kamikaze-pólójukra” - véli Kemény Dénes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Elkezdődött a Planet Budapest 2026 Expo és Konferencia, Közép-Európa egyik legjelentősebb fenntarthatósági rendezvénye

Elkezdődött a Planet Budapest 2026 Expo és Konferencia, Közép-Európa egyik legjelentősebb fenntarthatósági rendezvénye

Harmadik alkalommal valósul meg Közép-Európa egyik legjelentősebb fenntarthatósági rendezvénye, a Planet Budapest 2026 Expo és Élményprogram. Egy rendezvény, amely a fenntarthatóság témáját élményszerűen dolgozza fel, és a legújabb zöld megoldásokat közérthetően mutatja be a látogatók számára. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány által szervezett Planet Expo részeként, 2026-ban a Planet Konferencia első napján a fenntartható gazdaság és az agrárium, kapnak kiemelt figyelmet, elősegítve a magyar gazdaság zöld átállását és a klímasemlegességi célok elérését. A rendezvényt Áder János, volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke és a rendezvény fővédnöke nyitotta meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×