Infostart.hu
eur:
379.35
usd:
321.69
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

A WADA vezetője kész a reformokra

Kész a reformokra Craig Reedie, a Nemzetközi Antidopping Ügynökség (WADA) vezetője, aki ezt arra reagálva jelentette ki, hogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kedden azt mondta: világszerte felül kell vizsgálni a doppingellenőrzési rendszert.

Reedie a NOB teljes ülésén, Rio de Janeiróban úgy fogalmazott: a jelenlegi rendszer nem rossz, de lehet rajta javítani. Egyúttal visszautasította a Bachtól érkezett kritikát, amely szerint a WADA túl későn reagált az Oroszországot érintő doppingbotrányra.

Reedie szerint az sem volt hiba, hogy röviddel a riói játékok rajtja előtt hozták nyilvánosságra az úgynevezett McLaren-jelentést, mert úgy véli: az abban megfogalmazott eredmények olyan sokkolóak voltak, hogy azokat nem lehetett visszatartani.

Kedden, a NOB 129. teljes ülésének kezdetén Bach azt mondta, át kell gondolni a WADA működését. A német sportdiplomata ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a NOB-nak korlátozottak a lehetőségei a doppingellenes harcban.

A július közepén nyilvánosságra hozott McLaren-jelentés megállapította, hogy Oroszországban központilag irányított doppingolás folyt. A WADA fővizsgálója, Richard McLaren emiatt a teljes orosz küldöttség kizárását javasolta a riói olimpiáról, erre azonban végül nem került sor.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×