Infostart.hu
eur:
381.09
usd:
321.43
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Ilyet még a doppinglaborokban sem láttak!

Nem indított eljárást a Magyar Antidopping Csoport azon két kajakozó ellen, akiknek a szervezetében növekedési hormont mutatott ki a legutóbbi vizsgálat. A szervezet vezetője az InfoRádiónak elmondta: jogilag nincs szó doppingvétségről.

Tiszeker Ágnes kiemelte: „nagyon fontos hangsúlyozni, hogy jogilag nincs szó doppingvétségről, rendkívül gyanús atipikus mintákról beszélünk, de nem doppingvétségről.”

A Magyar Antidopping Csoport vezetője elmondta, a szervezet nem indított eljárást a sportolókkal ellen Hozzátette, az, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kit javasol nevezni a Magyar Olimpia Bizottságnak az olimpiára, nem a Magyar Antidopping Csoport ügye, ők egyelőre a mintával foglalkoznak.

„Atipikus mintánk van, nem is egy, ez egyelőre további vizsgálatokat jelent” - hangsúlyozta Tiszeker Ágnes.

Hozzátette, az ügy specialitása az, hogy az atipikus vérminta és egy növekedési hormon, ami egy tiltott szer, még nem volt Magyarország történetében, de az akkreditált laborok sem sok ilyet láttak. Mint mondta, a világon nagyon kevés növekedési hormon pozitív eredmény van. Hozzátette, ez egy teljesen új teszt, márciusban vezette be a WADA. Az olimpia előtt most zajlott a főpróbája, és mint mondta, úgy tűnik, jóval hatékonyabb, mint, amit korábban a növekedési hormon kimutatására használtak.

Tiszeker Ágnes hangsúlyozta, a további vizsgálatokkal az a probléma, hogy 2016. július 24-étől, az olimpiai falu megnyitásától kezdve az olimpiai időszak van, olimpiai csapattag ellen nemzeti ellenőrzést már nem lehet végezni.

„Nem véletlen, hogy óriási nemzetközi figyelmet kapott ez a három atípusos minta, WADA is foglalkozik az üggyel, innentől kezdve a sportolók további ellenőrzése, vizsgálata, tesztelése már nem a mi hatáskörünkben van, várjuk a WADA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság visszajelzését” - tette hozzá a Magyar Antidopping Csoport vezetője.

Tiszeker Ágnes bízik benne, hogy több ilyen ügy nem lesz. Mint mondta, ez is megrengeti egy kicsit a csapatot, de mindenképpen védeni kell a kintieket.

„Nagyon vigyázni kell, hogy Magyarország hírneve, ami eddig abszolút a nem doppingérzékeny országok közé sorolt minket, továbbra is így maradjon. Ez rendkívül fontos szempont, tehát nem véletlen, hogy a jól működő nemzeti szintű ellenőrzés ezt erősíti” - hangsúlyozta a Magyar Antidopping Csoport vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Szárnyra kapott a forint

Szárnyra kapott a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az ebből következő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ami arra utalt, hogy a rövid távú pozicionálás és a kockázatérzékelés gyors megváltozása azonnal képes volt új irányt szabni az árfolyamnak. A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×