„Büszke vagyok a játékosaimra, a csapatra. Nagyon fontos szakaszt zártunk le, együtt készültünk, küzdöttünk, eljutottunk ide. Ehhez megfelelő hozzáállás kellett és elkötelezettség. Ez a csapat fényes jövő előtt áll, van még benne potenciál” – nyilatkozta a mérkőzés után.
Hozzátette, hogy majd a családjával is szeretne ünnepelni, köszöntötte őket a döntő után nyilatkozva. „Nagyon nehéz meccs volt, de a játékosok jól játszottak, pontosan azt csinálták, amit kértem tőlük” – zárta szavait.




