Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.82
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Megszólták Maradonát

Még az isteni Diegónak is tisztelettudónak kell lennie - mondta a FIFA illetékese.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség világbajnokságért felelős vezetője szerint még a sportág olyan legendáinak is tisztelettudónak kell lennie másokkal szemben, mint Diego Maradona.

Colin Smith arra reagált, hogy az Argentína-Nigéria (2-1) csoportmérkőzés után Maradona dülöngélve a középső ujját mutogatta a közönségnek, illetve az argentinok továbbjutásával végződő találkozó alatt hol sírva fohászkodott, hol aludni látszott, vagy éppen egy saját magát ábrázoló nagy méretű képet mutogatott.

A FIFA illetékese az argentinok élő legendájának, a valaha volt egyik legnagyobb labdarúgónak nevezte Maradonát, de hozzátette, hogy - mint mindenki mástól - tőle is azt várják el, hogy tisztelettudóan viselkedjen.

A korábban évekig kokainfüggőséggel küszködő 57 éves világbajnok előzőleg azzal keltett botrányt, hogy a díszpáholyban szivarozott, ezért később elnézést kért, mondván, nem tudta, hogy nem szabad dohányozni a stadionokban.

Az argentinok a nyolcaddöntőben szombaton Franciaország válogatottjával találkoznak.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×