Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.4
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Hosszú Katinka: maradt még bennem

Hosszú Katinka: maradt még bennem

Hosszú Katinka egy percig sem kesergett a 200 méteres gyorsúszás hetedik helye után, és már előretekint a 200 méteres pillangó fináléjára, amelyben Szilágyi Liliána is érdekelt lesz a budapesti világbajnokságon.

Hosszú Katinkának sűrű délutánja volt a Duna Arénában: egy órán belül a 200 méter gyors döntőjében és a 200 méter pillangó elődöntőjében is érdekelt volt. Előbbi számban az első száz után még a harmadik volt, de végül nem bírta a hajrát, és a hetedik lett 1:56.35 perces idővel.

„Tudtam, hogy ebben a számban a dobogótól a nyolcadik helyig bármi lehet.

Szerettem volna jobbat, de örülök, hogy egy ilyen döntőben részt vehettem.

Megvolt az aranyérem 200 vegyesen, most szeretném élvezni, hogy itthon versenyezhetünk” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok, aki jelezte, nem csalódott amiatt sem, hogy nem tudta megjavítani az egyéni legjobbját.

Az InfoRádió kérdésére arról beszélt, hogy nem lepte meg Federica Pellegrini győzelme, „benne volt a pakliban”, hogy megelőzi Katie Ledeckyt.

A 200 méteres pillangó elődöntőjében Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána egy futamban volt érdekelt. A 20 éves magyar úszó kezdett jobban, aztán a német Hentke állt az élre, és elsőként is csapott célba, mögötte Belmonte, Hosszú és Szilágyi volt a sorrend. Az idők alapján mindkét magyar továbbjutott, a hatodik (2:07.37) és a hetedik (2:07.67) eredménnyel. A finálét csütörtökön 18:34-kor rendezik.

„Van még bennem, hogy mennyi, az majd kiderül. Remélem, hogy tudjuk húzni egymást Liluval” – mondta.

Szilágyi Liliána is elégedetten nyilatkozott.

„Már nagyon összpontosítok a fináléra, belül roppant boldog vagyok, a döntő volt a célom, ez most össze is jött. Erősen kezdtem, talán túl gyors ritmust is választottam az elején, így egy rendkívül nehéz futam lett belőle. Kicsit görcsösebb is voltam, a tavalyi olimpia óta egy középdöntős úszás mentálisan jobban igénybe vesz. Tudom, hogy hol tudok még javulni, meglátjuk, ez mire lesz elég” – emelte ki.

Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×