Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
321.33
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

"A bányászbéka feneke alól jöttünk fel": győzött a magyar női vízilabda válogatott - képgaléria

A magyar női vízilabda-válogatott 10-9-re legyőzte a görög csapatot a világbajnokság szerdai játéknapján, így pénteken az ötödik helyért játszhat az olaszokkal a Margitszigeten. Érzelemgazdag nyilatkozatokat hallhattunk a meccs után.

"A bányászbéka feneke alól jöttünk fel egy kapuscsere és egy védekezésváltás segítségével, amivel mi el tudtuk bizonytalanítani a görögöket. Viszont amíg addig eljutottunk, volt pár súlyos egyéni hiba" - értékelt Bíró Attila, aki kitért rá, az első másfél-két negyedben benne volt a negyeddöntős vereség a kanadaiak ellen, ezért fel kellett emelnie a hangját a szünetben, és meghozni néhány taktikai döntést. "Remélem, hogy ez a győzelem lökést ad a lányoknak és elég lesz holnaputánra is."

"Tudtuk, hogy ez az első lépés az új cél felé, amit kitűztünk magunknak. Nagyon megindító volt, hogy délután háromkor ennyi ember itt volt és szurkolt nekünk. Érezni lehetett a medencében, hogy velünk vannak, ezt külön köszönjük nekik" - fogalmazott Tóth Ildikó, aki kiemelte a kapuscsere fontosságát. Mint mondta, átfutott a fejükön, hogy ha nem rendezik a sorokat, akkor esélyük sem lesz. "Az olaszoknál is nagy tradíciója van a vízilabdának, ezért nagyon oda fogják tenni magukat. De mi vagyunk itthon, a mi szurkolóink szíve dobban értünk, és ezt a szeretetet mi érezzük. Mindent meg fogunk tenni, hogy a végső cél meglegyen".

"Nem ébredtünk fel 6-3-ig, utána elhittük azt, hogy mégiscsak tudunk vízilabdázni" - nyilatkozott Bujka Barbara az MTI-nek. A center leszögezte, csapatként jobbnak bizonyultak ellenfelüknél. A pénteki találkozóra előretekintve elmondta, reménye szerint akkor még a mostani második félidőnél is jobb játékot mutat majd a válogatott, amely olykor még a végjátékban is elsietett támadásokat.

"Mindkét csapat fájó, nehezen feldolgozható vereséget szenvedett a nyolc között. Ezt a gátat, rossz emléket meg kellett törni. Az a lélektana, hogy el kell engedni a múltat, és nekünk ez a felénél sikerült" - fejtette ki Takács Orsolya, aki azt mondta, nagyon akarták a sikert maguknak és a szép számú szurkolónak. "Csak azért is küzdelem volt."

Illés Anna szerint nagy akarat kellett a fordításhoz:

"Rengeteg ember kijött még úgy is, hogy azért játszottunk, hogy megszerezhessük az ötödik helyet. Ez nagyon sokat jelentett számunkra, nem számítottunk ennyi emberre, több társam szeme is könnybe lábadt, amikor meglátták a tömeget."

A magyarok pénteken 13.30-kor szállnak vízbe az ötödik helyért.

Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×