Infostart.hu
eur:
375.52
usd:
318.13
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Botrányos játékvezetés mellett bravúros döntetlen

Botrányos játékvezetés mellett bravúros döntetlen

A házigazda magyar férfi vízilabda-válogatott szerdán a csoportkör második fordulójában 9-9-es döntetlent játszott az olimpiai bronzérmes olasz csapattal a budapesti vizes világbajnokságon, a Margitszigeten. A legnagyobb ellenfél nem is az olasz válogatott volt, hanem a két játékvezető.

A Hajós Alfréd uszodában telt ház előtt szálltak vízbe a játékosok. Märcz Tamás szövetségi kapitány csapata - amelynek hangolódását nehezítette, hogy tűzriadó miatt szerdán napközben rövid időre kiürítették a szállásul szolgáló hotelt - lemaradt a ráúszásnál, s az olaszok rögtön az első kínálkozó lehetőségből vezetést szereztek, majd a következő támadásukat is eredményesen zárták (0-2).

Kettős emberelőnyből kezdte meg a felzárkózást a magyar válogatott: a csapatkapitány Varga Dénes fejezte be jól a végigjátszott figurát. Az egyenlítés is összejött még a nyitó játékrész fele előtt, Vámos Márton egyenlített.

Egy centerből kihasznált emberelőnyt követően újra az olaszoknál volt az előny (2-3), ám ezúttal sem sokáig, Hárai Balázs csavart a jobb kapufa mellé a hálóba. Távoli bombával vezettek újra az olaszok, Zalánki Gergő hét másodperccel az első pihenő előtt egyenlített emberelőnyből.

A túloldalon is sikeresen használták ki az előnyt, akárcsak az ötméterest Varga az olasz kapu előtt. Sőt, a világ- és olimpiai bajnok játékos távoli lövésével a mérkőzésen először vezetett a magyar csapat, Nagy Viktor pedig egyre inkább belelendült a védésbe.

A mintegy 7200 néző többször is hangos füttyszóval fejezte ki rosszallását a játékvezetői ítéletek kapcsán, leginkább akkor, amikor páros büntetésként Hárait és Andrea Fondellit végleg cserével kiállították. Nagy Viktor és a kapufa közösen gondoskodtak róla, hogy a nagyszünetre egygólos magyar előnnyel vonulhassanak a csapatok (6-5).

A fordulást követően Manhercz Krisztán talált be az időközben beállt Stefano Tempesti kapujába. Vincenzo Renzuto előnyből belőtte harmadik gólját, ezzel egy találatra zárkóztak az olaszok, majd akcióból egyenlítettek. Megúszás után Erdélyi ziccert hibázott, ez pedig megbosszulta magát, a negyed végén újra átvette a vezetést az itáliai együttes (7-8).

A záró negyedben negyedszer is elvitték a labdát a ráúszásnál az olaszok, majd a negyed felénél kettős fórt kihasználva növelték kétgólosra az előnyüket. Vámos révén a magyarok is értékesítettek egy hat a négy elleni szituációt, ám Zalánki keze tiszta helyzetben megremegett, így ekkor még elmaradt az egyenlítés.

A közönség az utolsó percekben fokozott hangerővel buzdította kedvenceit, majd újra Vámos "robbantotta fel" egyenlítőgóljával az uszodát. Nagy Viktor hasonló hatást ért el pazar hárításával, és bár az utolsó percekben mindkét csapat támadhatott a csoportgyőzelemért, egyik sem élt a lehetőséggel.

Így péntekre, az utolsó fordulóra maradt a kérdés eldöntése, amikor Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese a pont nélküli franciákkal találkozik.

A B csoport másik szerdai mérkőzésén: Ausztrália-Franciaország 11-10 (4-5, 2-1, 3-1, 2-3)

Az állás: 1. Magyarország 3 pont (22-12), 2. Olaszország 3 (27-18), 3. Ausztrália 2 pont, 4. Franciaország 0

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×