Infostart.hu
eur:
379.82
usd:
321.77
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
A hollandok elleni már komoly meccs lesz

A hollandok elleni már komoly meccs lesz

A hollandok elleni csoportrangadóra készülve is jól játszott a magyar női válogatott – összegzett az olimpiai és világbajnok Faragó Tamás, az InfoRádió állandó sportági szakértője.

„Megint egy közönségszórakoztató mérkőzést játszottunk. A csajok nagyon kitettek magukért, szebbnél szebb gólokat lőttek” - értékelte Faragó Tamás.

Hozzátette: sikerült megvalósítanunk azt, amit elterveztek, hogy kevesebb gólt kapjanak, és több gólt lőjenek, mint a japánoknak.

Az olimpiai és világbajnok vízilabdázó emlékeztetett rá, hogy a magyar sportolók elsősorban a holland mérkőzésre koncentráltak, a holland mérkőzést tartották szem előtt, és ennek megfelelően próbáltak ezen a mérkőzésen is helyt állni.

„A hollandok elleni mérkőzés viszont már komoly meccs lesz, a csoportmérkőzések közül a legnehezebb lesz,

ami a csoportelsőséget is el fogja dönteni” - véli az InfoRádió állandó sportági szakértője.

„Nagy taktikai harc lesz, nagy küzdelem lesz, mert a holland lányok testesek, 180 centiméteres komoly erők, akik ráadásul még vízilabdázni is tudnak” - fogalmazott Faragó Tamás.

A hollandok elleni már komoly meccs lesz

A szakértő szerint fontos, hogy a magyar játékosok a vízilabda tudásukat, vízilabda kultúrájukat a holland csapat felé helyezzék.

Előtte azonban még a magyar férfiválogatott Olaszországgal küzd meg.

„Az olaszok hihetetlenül jó versenyzőkből álló, jól felkészített csapat,

akik tudnak vízilabdázni, és akik a legutóbbi világkupán épphogy kikaptak Szerbiától úgy, hogy végig vezettek” - fogalmazott az olimpiai és világbajnok vízilabdázó.

„Így a mérkőzésen mindent megtudhatunk a férfi csapat tudásáról, állapotáról" - tette hozzá. 

"Értékmérő lehet, hogy az olaszok ellen milyen eredményt és milyen játékot tudunk nyújtani”

- véli az InfoRádió állandó sportági szakértője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában már egyre nagyobb az esés, adják a technológiai részvényeket a befektetők. Az AMD a vártnál óvatosabb előrejelzések hatására már több mint 17 százalékos mínuszban is volt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×