Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
321.33
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Bizonytalan a folytatásban a magyar olimpikon

Bizonytalan a folytatásban a magyar olimpikon

Műtét várhat Kormos Villő műugróra a budapesti világbajnokság után.

Kormos Villő a 28. helyen végzett a női toronyugrás kedd délelőtti selejtezőjében, így nem jutott be a 18-as középdöntőbe a budapesti vizes világbajnokságon.

A magyar sportoló 265,15 ponttal zárt, a 18., még bejutó dél-koreai Cso Eun Bi összesen 297,95 pontot kapott a gyakorlataira.

Bizonytalan a folytatásban a magyar olimpikon

“Szerettem volna a 300-as ponthatárt elérni, és az elég is lett volna a továbbjutáshoz, de sajnos a kézenállásból induló harmadik ugrást elrontottam, mert talán egy kicsit túlizgultam. Bosszant, hogy a szinkronban és ebben a számban is rontottam egyet, így maradt bennem hiányérzet.

A verseny után fel is mentem a toronyba még egy kézállásost ugrani, hogy megmutassam, megy ez nekem!

És olyan jól sikerült, hogy talán középdöntőt ért volna” - mondta a vb hivatalos oldalának nyilatkozva.

Kormos Villő szerint a programka anyagerőssége egyébként gyengébb, mint a versenyzők többségének, mert toronyból a korábbi években kevesebbet tudott gyakorolni.

„Ideális esetben egy erősebb ugrássorhoz öt évre lett volna szükség, én nagyjából két évet tudtam készülni erre a versenyszámra. Szóval a tokiói olimpiára talán beérnék, de

egyelőre magam sem tudom, hogy folytatom-e, néhány hónapra szükség lesz, hogy átgondoljam.

A vállamtól is függ, mert az utóbbi időben sokat fájt, folyamatosan injekciózni kellett, lehet, hogy komolyabb beavatkozásra is szükség lesz. Mindenesetre most nem ezért hibáztam. Az adrenalin amúgy is jó érzéstelenítő, és persze a közönség, amelynek nem győzök elég hálás lenni, az elrontott ugrásom után rengeteg erőt adtak, ahogy felhördültek, sokat segítettek abban, hogy ne úgy menjek fel, hogy már tök mindegy, mi lesz a vége” - fejtette ki a riói olimpián is szerepelt műugró.

Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×