Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
326.03
bux:
144796
2026. november 3. kedd Győző
A dán Rasmus Hojlund (k) valamint a szlovén kapus, Jan Oblak (j) és csapattársa, Jaka Bijol a németországi labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának első fordulójában játszott Szlovénia-Dánia mérkőzésen a stuttgarti MHP Arénában 2024. június 16-án.
Nyitókép: MTI/AP/Ariel Schalit

Még ez az 1-1 is jó meccs volt

A szlovén és a dán válogatott 1-1-es döntetlent játszott a németországi labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának vasárnapi nyitómérkőzésén.

Helyet kapott a dánok kezdőcsapatában Christian Eriksen, akinek a három évvel ezelőtti torna nyitókörében - éppen 1100 nappal ezelőtt - a finnek elleni találkozó alatt megállt a szíve és a pályán újraélesztették.

A skandinávok mezőnyfölényével indult a találkozó, ez bő negyedóra után éppen Eriksen révén érett góllá. Ezt követően is több lehetőség adódott a dánok előtt, noha az első játékrész végére alábbhagyott az addig lüktető iram.

A második félidő elején veszélyeztetni tudtak a szlovénok, ám ezt követően is inkább a dánok akarata érvényesült, akik sokszor eljutottak a szlovén kapu elé, de a befejezéseknél vagy az utolsó passzoknál rendre pontatlanok voltak. A hajrához közeledve aztán beszorultak kapujuk elé a skandinávok, a feljavuló szlovénok előbb a kapufát találták el, majd egyenlítettek. A folytatásban már nem esett gólt, így mindkét csapat egy pontnak örülhetett a magyar válogatott soron következő két csoportmeccsének otthont adó stuttgarti stadionban.

Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Sorcserét hajt végre a Fidesz, Bóka János hátrébb lép a parlamenti munkában

Sorcserét hajt végre a Fidesz, Bóka János hátrébb lép a parlamenti munkában

Több parlamenti bizottságban is személycseréket kezdeményez a Fidesz és a Tisza. A kormánypárti javaslat szerint Bóka János frakcióvezető helyét az Európai Ügyek Bizottságában Hidvéghi Balázs venné át, aki 2019 és 2024 között EP-képviselő volt. Hidvéghi tagságát és alelnöki tisztségét a Társadalmi Részvétel Bizottságában Kardosné Gyurkó Kata kapná meg, az Egészségügyi Bizottságban pedig Horváth László helyére Szekeres Pál érkezne. A Tisza Rost Andrea helyett Borsós Gabriellát küldené a Magyarságpolitikai Bizottságba, az Élő Környezetért Felelős Bizottság alelnöke pedig Kaprinyák Tibor helyett Lontay László lenne. A javaslatok nem indokolják a cseréket, amelyekről még az Országgyűlésnek kell döntenie.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×