Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
326.15
bux:
144426.36
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Twitter

Csak akkor játszanak a dán futballisták, ha úgy érzik, készen állnak rá

Csütörtökön lesz a belgák elleni, következő Eb-mérkőzésük.

Kasper Hjulmand, a társrendező dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Christian Eriksen esetét követően játékosaira bízza, hogy a következő mérkőzésükön, Belgium ellen pályára lépnek-e vagy sem.

A szakember kiemelte: most még túl korai lenne megmondani, hogy minden játékosa megfelelő pszichés állapotban lesz a csütörtöki meccsükre.

"Teljesen rendjén való, ha lesznek olyan játékosok, akik lelkileg még nem érzik magukat kellően felkészültnek a Belgium elleni játékra" – nyilatkozta. Hozzátette: az elmúlt 24 óra történései viszont kifejezetten jót tettek csapatának.

"Tudjuk, hogy Christian jól van,

visszatérhettünk az edzőpályára, és ott megint láttam mosolyt a játékosok arcán"

– mondta.

Közben maga Christian Eriksen első alkalommal posztolt a közösségi médiában azóta, hogy szombaton, a finnek elleni csoportmérkőzésen összeesett a pályán, és újra kellett éleszteni. Az olasz bajnok Internazionale 29 éves játékosa a kórházi ágyából fotót is mellékelt magáról közösségi oldalára, ahol üzent csapattársainak is: "szurkolok a dán csapatnak, mindent bele!".

A futballista a mérkőzés 43. percében esett össze, mindenféle előzmény nélkül. Az orvosi stáb még a pályán újraélesztette, majd stabilizálódott az állapota, de azóta is a koppenhágai kórházban tartják megfigyelés alatt.

Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×