Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
315.43
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Petrás Samuel, az ETO (b) és Aouani Raki, a Riga FC játékosa a labdarúgó Konferencia-liga selejtezõjének harmadik fordulójában játszott ETO FC - Riga FC visszavágó mérkõzésen a gyõri ETO Stadionban 2026. augusztus 13-án.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Kl-selejtező: kiesett az ETO

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján, és 2-1-es összesítéssel kiesett.

A rigaiak a lengyel Lech Poznan és feröeri KI Klaksvík Európa-liga-selejtezős párharcának vesztesével találkoznak a folytatásban. A két csapat csütörtöki mérkőzését pénteken 20 órára halasztotta az UEFA, mert a lengyel együttest szállító repülőgép a köd miatt nem tudott leszállni a Feröer-szigeteken.

A párharc első mérkőzését egy öngóllal a lett együttes nyerte, vagyis a győriek nem várták lehetetlen helyzetből a visszavágót, amelyre felépült sérüléséből Zeljko Gavric, és rögtön be is került a kezdőcsapatba. Hiányzott viszont Csinger Márk és Tóth Rajmund, akik vélhetően még a nyári átigazolási időszakban távoznak a magyar bajnoktól, illetve a nyári világbajnokságon is pályára lépett algériai Nadir Benbuali továbbra is sérült.

Hazai gólszerzési lehetőséggel kezdődött a találkozó, de Gavric fejese után Baba Musah mentett a gólvonalról, aztán a játékrész felénél az ellenfél is csaknem betalált, Miljan Krpic azonban fejjel útját állta a kapuba tartó labdának. Az ellentámadás végén az ETO tizenegyeshez jutott, mert a lettek kapusa a tizenhatoson belül ellökte Viktor Djukanovicot. A megítélt büntetőt Gavric végezte el a 28. percben, és jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. Közvetlenül a szünet előtt a Riga csaknem egyenlített, de Samuel Petrás bravúrral védett.

Fordulás után is a vendégek irányítottak, húsz perc alatt hét kapura lövésükből Petrás három védéssel őrizte csapata előnyét, négyszer pedig a kapu fölött vagy mellett hagyta el a labda a játékteret. Beszorult a Győr, játékosai gyakran pánikszerűen csak felszabadítottak, de a Riga máris újra a tizenhatos előterében volt. Rendre rúgták a szögleteket, és majdnem mindegyik lehetőségükből gólt érhettek volna el, a 71. percben pedig Paulo Eduardo a lécre emelte a labdát. Közben a csereként pályára lépett Schön Szabolcs tíz perc játék után térdsérülés miatt nem tudta folytatni a mérkőzést. A vendégek fölénye ellenére az ETO a 81. percben eldönthette volna a továbbjutást, de Claudiu Bumba öt méterről csúnyán a léc fölé bombázott. Végül a Riga a hajrában egyenlített, és Caio Ferreira találata továbbjutást ért a vendégeknek.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×