Milák Kristóf ismét a világ élvonalában úszik: száz méter pillangón jelenleg az övé az idei év legjobb ideje, ötven pillangón folyamatosan javul, száz gyorson pedig szintén figyelemre méltó eredményeket ért el.
Edzője szerint „minden a legnagyobb rendben van”, ugyanakkor a háttérben továbbra is zajlik a munka annak meghatározására, hosszabb távon mely versenyszámokra érdemes a legnagyobb hangsúlyt helyezni. A nemzetisport.hu-nak adott interjúban Szabó Álmos úgy fogalmazott, hogy az idei szezont úgy tervezték meg, hogy felmérjék a nemzetközi mezőnyt, és megvizsgálják, Milák hogyan alkalmazkodik az egyes számokhoz.
A szakember szerint ez azt is jelenti, hogy hosszabb távra, akár a Los Angeles-i olimpiáig terveznek. Megjegyezte: korábban komoly belső küzdelmet jelentettek Milák számára az edzések és maga az úszás is, mára azonban ezek az ellenérzések nagyrészt eltűntek.
Bár továbbra is akadnak hullámvölgyek, elvégzi a szükséges munkát, ami sokkal kedvezőbb alapot teremt a fejlődéshez.
Az is biztató jel, hogy a párizsi olimpia után a Mare Nostrum-sorozatban és a Hét Domb viadalon ismét nemzetközi mezőnyben versenyzett, eredményei pedig azt mutatják, ismét a világ legjobbjai között kell számolni vele. Edzője ugyanakkor úgy véli, Milákban ennél is több rejlik, és a következő időszak feladata éppen az lesz, hogy ezt a benne lévő potenciált teljes mértékben kiaknázzák. Az edző szerint jól mutatja a fejlődést, hogy Milák az idény elején úszott 23,3 másodperces időhöz képest már fél másodpercet javított ötven pillangón.
A szakember egybek mellett megerősítette azt is, hogy
Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon,
ugyanakkor azt egyelőre még nem döntötték el, mely versenyszámokban áll rajtkőre. Arról sem született még végleges döntés, hogy Milák szerepet vállal-e a magyar váltókban, bár erről már egyeztettek. Az Európa-bajnokságig hátralévő néhány hétben ez a kérdés is eldől.
A különleges edző–versenyző kapcsolat kapcsán Szabó Álmos úgy fogalmazott, hogy a parasportban szerzett tapasztalatai megtanították a türelemre, az empátiára és az alkalmazkodásra, ezért Milák személyisége nem jelentett számára megoldhatatlan kihívást.








