Infostart.hu
eur:
360.53
usd:
310.85
bux:
131742.75
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Nyitókép: FIFA

Labdarúgó-világbajnokság: indul a visszaszámlálás, ilyen még nem volt

Száz nap múlva, június 11-én kezdődik a 23. labdarúgó-világbajnokság, amelynek első alkalommal lesz három házigazdája az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada révén, és amelyet először rendeznek meg 48 csapat részvételével.

A sportág négyévente sorra kerülő csúcseseményének az idén 16 város ad otthont, 11 az Egyesült Államokban, három Mexikóban és kettő Kanadában. A 2002-ben Japán és a Koreai Köztársaság által közösen rendezett vb után először lesz ismét több házigazdája a tornának, az esemény történetében pedig első alkalommal fordul elő, hogy három országban rendeznek mérkőzéseket.

Mexikó 1970 és 1986 után harmadszor vesz részt vb lebonyolításában, ezt korábban még egyetlen állam sem mondhatta el magáról.

Az Egyesült Államokba 1994 után tér vissza a világbajnokság, Kanada pedig első alkalommal lesz rendező.

Első vb-szereplésére készül Curacao, a Zöld-foki szigetek, Jordánia és Üzbegisztán válogatottja, míg a három rendező ország csapata selejtező nélkül, automatikusan résztvevője a tornának. A magyar válogatottnak nem sikerült kijutnia az eseményre, miután az írek elleni utolsó selejtezős mérkőzés utolsó pillanataiban kapott gól miatt csak a harmadik helyen végzett a csoportjában, és nem érte el a pótselejtezőt jelentő második pozíciót. A 48 résztvevő válogatott közül 42 már kijutott a vb-re, a további hat csapat kilétére a március végén sorra kerülő európai, illetve interkontinentális pótselejtezők után derül fény.

Haiti 1974, Ausztria, Norvégia és Skócia pedig 1998 után tér vissza a vb-re, a legutóbb, 2022-ben rendezőként résztvevő Katar pedig első alkalommal harcolta ki a vb-szereplés lehetőségét selejtezőn keresztül. A címvédő Argentína nagyon korán bebiztosította a részvételét, végül a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi vezérletével magabiztosan, kilencpontos előnnyel végzett az élen a dél-amerikai selejtezősorozatban.

Ami a lebonyolítást illeti, a 48 résztvevő válogatottat 12 négyes csoportba sorsolták, ezekből az első két helyezettek, valamint a legjobb nyolc harmadik jut tovább az egyenes kieséses szakasz első fordulójába. Eddig a csoportkör után a nyolcaddöntők következtek, ezúttal viszont a legjobb 16 közé kerülésért 16 párban játszanak majd, hogy aztán a nyolcad-, majd a negyed- és az elődöntőkkel, illetve a fináléval folytatódjon a torna. A döntőt július 19-én rendezik New Yorkban. A mezőny bővítése azt is jelenti, hogy az eddig megszokott 64 összecsapás helyett ezúttal 104 meccsre kerül sor a vb-n, az esemény pedig 32 helyett 39 napig tart majd.

A rendező városok között van az Egyesült Államokból Atlanta, Boston, Dallas, Houston, Kansas City, Los Angeles, Miami, New York, Philadelphia, San Francisco és Seattle, Mexikóból Guadalajara, Mexikóváros és Monterrey, Kanadából pedig Toronto, valamint Vancouver. Érdekesség, hogy a döntőt nem a legnagyobb kapacitású, 94 ezer néző befogadására alkalmas dallasi arénában rendezik majd, hanem a "csak" 82 500 férőhelyes MetLife Stadiumban, New Yorktól néhány kilométerre, New Jersey East Rutherford kerületében.

A világbajnokság csoportbeosztását tavaly december elején sorsolták ki Washingtonban, és a címvédő argentinok nem túl nehéznek ígérkező négyesbe kerültek Ausztria, Algéria és Jordánia társaságában. Az előző vb-n negyedik Marokkó az ötszörös vb-győztes brazilok mellett a skótokat, valamint Haitit kapta csoportellenfélnek, míg a legutóbb ezüstérmes franciák Szenegállal, Norvégiával és a Bolíviát, Suriname-ot és Irakot felvonultató interkontinentális pótselejtező győztesével találkoznak majd. Kiegyenlítettnek ígérkezik az L csoport, amelyben Anglia mellett Horvátország, Ghána és Panama szerepel, illetve az F jelű négyes, amelyben a hollandoknak Japán és Tunézia mellett még egy európai pótselejtezőről érkező riválissal kell megküzdeniük.

Az idei vb hivatalos labdája az adidas Trionda névre keresztelt játékszere lesz, amelyen megjelennek a három rendező ország ismert szimbólumai, a csillag, a juharlevél és a sas, illetve szintén a hármas társrendezésre utalva piros, zöld és kék színekben pompázik. Megjelenik a labdán az arany szín is díszítésként, amely tisztelgés a FIFA trófeája előtt, egyben pedig annak a hangsúlyozása, hogy a világbajnokság a nemzetközi szövetség zászlóshajója. A labda különlegessége, hogy 500 hertzes mozgásérzékelővel látták el, melynek köszönhetően valós idejű adatokat továbbít a videobírónak, így lehetővé teszi egyes vitatott játékhelyzetek pontosabb elemzését és hozzájárul a precízebb bírói döntésekhez.

Az eseménynek három kabalafigurája lesz, ahogyan azt a nemzetközi szövetség (FIFA) tavaly szeptemberben közölte: a három rendező országot egy-egy helyi őshonos állat jeleníti meg, így Kanadát Maple (Juhar), a rénszarvas, Mexikót Zayu (Egység-Erő-Öröm), a jaguár, míg az Egyesült Államokat Clutch (Karom), a fehérfejű rétisas.

A június 11-i nyitómérkőzésen Mexikó ellenfele a Dél-afrikai Köztársaság lesz Mexikóvárosban, a július 19-i finálé szünetében pedig a tervek szerint olyan félidei show-műsorra kerül majd sor, mint az amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőiben, a Super Bowl-okon.

A vb mérkőzéseit az M4 Sport élőben közvetíti.

Címlapról ajánljuk

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója
Magához tért a forint a délelőtti hullámvasút után

Magához tért a forint a délelőtti hullámvasút után

Szerda délután nagyot erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbi jegyzése 360, utóbbié 310 forint alá süllyedt. A mozgások hátterében vélhetően a közel-keleti háborúból érkező kedvező hírek álltak. Mivel az iráni béketárgyalásokkal kapcsolatos remények csökkentették a menedékeszközök iránti keresletet, az amerikai dollár hathetes csúcsa alá süllyedt. Ezzel párhuzamosan az ausztrál dollár a váratlanul megemelkedő munkanélküliségi ráta hatására gyengült. A nap folyamán több hír is komoly fordulatot hozott a magyar fizetőeszköz árfolyamában: a várakozásoknál gyengébb európai gazdasági kilátások és az iráni béketárgyalások akadozása gyengülést hozott a forint árfolyamában, bár a két esemény között egy 2 egységnyi korrekció is megvalósult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×