Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.39
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels.com

Fiatalon elhunyt Horváth Csaba

Életének 41. évében elhunyt Horváth Csaba labdarúgóedző, aki az aktuális szezonban az NB III-as Komárom VSE szakmai munkáját irányította. A hírt korábbi klubja, a Credobus Mosonmagyaróvár közölte hétfőn.

Horváth Csaba a hazai labdarúgó-élet elismert szakembere volt. A Mosonmagyaróvár utánpótlásában elért sikerei – köztük két U19-es bajnoki cím – után a megyei első osztályú csapatot, majd a 2022–2023-as idényben az akkor másodosztályú (NB II) felnőtt együttest is irányította vezetőedzőként - írja az nb1.hu.

A szakember ebben a szezonban a Komárom VSE kispadján ült. Utolsó mérkőzésén, 2025. november 23-án még győzelemre vezette csapatát a Balatonfüred ellen (2–0), lezárva ezzel az együttes idei bajnoki szereplését.

A Credobus Mosonmagyaróvár hivatalos közleményében méltatta korábbi trénerét, kiemelve szakmai alázatát, emberségét és a fiatal tehetségek gondozása iránti elkötelezettségét. Úgy fogalmaztak: Horváth Csaba munkássága és elhivatottsága örökre a klub történelmének része marad.

A fiatalon elhunyt trénerről jelenlegi egyesülete, a Komárom VSE is megemlékezett.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×