Infostart.hu
eur:
391.94
usd:
340.49
bux:
123066.39
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Kós Hubert a férfi 100 méteres hátúszás második elődöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. július 28-án. A magyar versenyző nem jutott be a döntőbe.
Nyitókép: Derencsényi István

Sós Csaba: Kós Hubert még úgy is tudott előre lépni, hogy már mindent elért

Kós Hubert egy napon belül bronzérmet szerzett 200 vegyesen és biztosította helyét a 200 hát pénteki döntőjében. A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint ha az úszózseni holnapra ki tudja pihenni magát, senki sem állhat majd az útjába.

Bronzérmes lett Kós Hubert 200 méteres vegyesúszásban, majd a harmadik idővel került a 200 méter hát döntőjébe a szingapúri világbajnokságon.

„Jelentőset lépett idén előre, még ha furcsán is hangzik ez, tekintve, hogy mindent elért már, amit az úszásban el lehet” – mondta az InfoRádióban Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, emlékezetve, hogy Kós Hubert két új számot is felvett a palettára; 100 háton nagyon ígéretes volt az elért negyedik helye, ott látható volt, hogy bejelentkezett az érmekért folyó csatába, 200 vegyesen pedig korábban még nem is indult – mondta. A szövetségi kapitány hangsúlyozta:

„nagyon kevesen tudják megcsinálni, amit Kós Hubert csütörtökön véghez vitt, azaz egy szám döntőjében bronzérmet szerzett, egy másikban pedig minden idők legerősebb hátúszó mezőnyében biztosította a helyét a pénktei döntőben”.

A szakember szerint a fiatal úszófenomén 200 hát elődöntője jobban is sikerülhetett volna, nem olyan erővel indult, ahogyan azt gondolta, ráadásul közben mindkét lába begörcsölt, „de a lényeg, hogy bekerült a döntőbe”. Vannak komoly riválisai is, de Sós Csaba szerint Kós Hubert olimpiai bajnokként mindenképpen éremesélyes, ez a versenyszám egyértelműen az ő területe.

A szövetségi kapitány azt nem tudja, hogy az úszó mennyit lehet még képes javítani az eredményén, mivel ebben a számban korábban nem versenyzett. Szerinte az a nagy kérdés, hogy ki tudja-e pihenni magát péntekre. „Ha igen, akkor senki sem állíthatja meg”.

A 200 vegyesen elért bronzérem kapcsán a szövetségi kapitány leszögezte, hogy mindenképpen nagy győzelem, pláne annak fényében, hogy az áprilisi országos bajnokság fél másodperce után most közel 2 másodperccel javította az idén felállított legjobb idejét. Ezt komoly előrelépésként értékelte, és úgy fogalmazott, tekintve, hogy korábban vegyes úszó volt, az első Európa-bajnoki aranyát is 200 vegyesen szerezte, további fejlődés is várható még.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Harmadik hetébe lépett az amerikai–izraeli támadássorozat Irán ellen, amelyre válaszul Teherán egyebek mellett lezárta a Hormuzi-szorost, ahol békeidőben a világ kőolajszállítmányainak egyötöde halad át. Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán kedden este megerősítette, illetve bosszút esküdött Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárának és Golamreza Szolejmáninak, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs erők parancsnokának a halála miatt. Teherán bosszúból Izrael középső részét vette légi támadás alá, Ramat Gan városában ketten meghaltak. Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg közölte: folytatták a Hezbollah elleni csapásaikat Dél-Libanonban, miközben Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mind iráni rakéták és drónok elfogásáról számolt be. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága szerint 2,5 tonnás óriásbombákat vetettek be iráni rakétalétesítmények ellen a Hormuzi-szoros térségében, ugyanakkor Donald Trump többször elégedetlenségét fejezte ki a NATO-szövetségesek döntése miatt, akik nem küldtek hadihajókat a hajózási útvonal védelme érdekében. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×