Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
321.33
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Varga Ádám a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének középfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 10-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Igazi magyar aranyszombat a kajak-kenu-Eb-n

Csikós Zsóka és Varga Ádám aranyérmet szerzett kajak egyesben a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon, a vegyes kenu négyes pedig második lett az öt hajót számláló döntőben.

A három egység közül elsőként a Csehországban triplázó, azaz három számot is vállaló Csikós Zsókát szólították a rajthoz a kajak egyesek 1000 méteres döntőjében. A 24 éves szolnoki versenyző simán nyerte az előfutamát, és hamar kiderült, hogy a fináléban sem akad ellenfele. A magyar kajakos a rajt után az élre állt, féltávnál már két hajóhosszal vezetett a második helyen haladó svéd Melina Andersson előtt, a második 500 méteren pedig még tovább is tudta növelni az előnyét, s végül fölényes győzelmet aratott. A másodikként beérő skandináv rivális több mint négy másodpercet kapott Csikóstól, aki a vasárnapi zárónapon 500 és 5000 méteren lesz még érdekelt.

"Kicsit izgultam a rajt előtt, de bíztam abban, hogy a világkupák alapján elöl kell végeznem" - nyilatkozott a győztes, aki a gyorsasági szakágat tekintve pályafutása legjobb eredményét érte most el. "Próbáltam végig magamra figyelni, hogy jól evezzek és ki tudjam hozni magamból a maximumot, szerencsére sikerült. Nagyon sokat jelent számomra ez az aranyérem, biztos vagyok benne, hogy kellett hozzá az is, hogy fiúkkal készültem, és mivel a szezon elején még a Világjátékokra és a maratonra fókuszáltunk, nagyon sok hosszút eveztem. Kíváncsian várom, hogy mire lesz elég a teljesítményem holnap ötszázon."

A férfi kajakosok 500 méteres versenyében Varga Ádám kétszeres címvédőként érkezett Racicébe azzal a céllal, hogy sorozatban harmadszor is megnyerje a számot. A kétszeres olimpiai ezüstérmes klasszis az 5-ös pályán visszafogottan kezdett a fináléban, miközben a kettesen a norvég Gunnar Eide kilőtt és fél hajóval a mezőny előtt lapátolt. A hajrához érve Eide, Varga és a spanyol Alex Graneri küzdött a dobogós helyeken, aztán a magyar kajakos az utolsó száz méteren fokozatosan ellépett a többiektől és tisztán elsőként haladt át a célvonalon. Granieri mögött a hazai kedvenc, világbajnok cseh Josef Dostal lett a harmadik.

"Egyik győzelmet sem adják ingyen. Örülök, hogy folytattam a szériát akár az Európa-bajnokságokat, akár az idei ötszáz egyes versenyeimet tekintve" értékelt a Ferencváros 25 éves kajakosa. "Ötszázon nem szeretek taktikázni, elindulok, aztán ha a hajrára marad valami, akkor marad, ha nem, akkor visszaszámolok a célig. Láttam, hogy Gunnar nagyon elindult, elhúzott, de reménykedtem, hogy el fog fáradni, mint az előfutamban, és így is történt."

Varga vasárnap 5000 méteren is vízre száll majd.

A most debütáló vegyes kenu négyes 500 méteres számban öt hajó nevezett, köztük az Opavszky Réka, Kollár Kristóf, Juhász István, Csorba Zsófia összeállítású hajó. A döntő magyarok és a spanyolok küzdelmét hozta az első helyért, végül Kollárék lettek az ezüstérmesek.

"Egy kis izgalom volt bennem, mert nem ismertem a mezőnyt, de egyébként vártam a versenyt, mert bár sokat nem tudtunk együtt készülni, az edzések alapján azt éreztem, hogy jók lehetünk" - mondta Kollár Kristóf.

A magyar volt egyébként az egyetlen olyan egység a mezőnyben, amelyben elöl és hátul is női versenyző lapátolt, s a két férfi kenus térdelt középen.

Magyarország az első finálés nap után négy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel áll.

A kontinensviadal vasárnap 12 döntővel zárul, ezek mindegyikében lesz magyar hajó.

Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×