Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: asroma.com

Kiderült, hol folytatja az Atalantától távozó sikeredző

Gian Piero Gasperini már februárban bejelentette, hogy nem hosszabbít szerződést az Atalanta csapatával. Állítólag a Juventusszal is tárgyalt, de végül nem Torino lesz a következő állomáshelye.

A Bergamót kilenc év után elhagyó Gian Piero Gasperinit nevezték ki az AS Roma labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé. A 67 éves szakember szerződése három idényre szól.

A fővárosiak az előző szezont a november közepén kinevezett Claudio Ranieri irányításával az ötödik helyen zárták az olasz élvonalban, így a következő idényben az Európa-ligában szerepelhetnek. Claudio Ranieri a jövőben szakmai tanácsadóként tevékenykedik az AS Románál.

Gian Piero Gasperini már februárban bejelentette, hogy nem hosszabbít szerződést az Atalanta csapatával, amely irányításával tavaly megnyerte az Európa-ligát. Korábban a Crotone, a Genoa, az Internazionale és a Palermo együttesét is irányította, de sehol nem volt olyan sikeres, mint a bergamói klubbal, amellyel négyszer lett bronzérmes a Serie A-ban.

Az AS Roma 2022-ben megnyerte a Konferencia-ligát, 2023-ban döntős volt az Európa-ligában, jövőre pedig szeretne visszakerülni a Bajnokok Ligájába, amelyben legutóbb 2019-ben szerepelhetett.

Az Atalanta közben megtalálta Gian Piero Gasperini utódját. A legutóbb a Premier League-ből utolsó helyezettként kieső Southamptonnál dolgozó Ivan Juric veszi át a csapat irányítását. A Southampton nem a 49 éves horvát edző vezetésével fejezte be a szezont, már áprilisban menesztették.

Ivan Juric jól ismeri a Serie A-t, edzői karrierje során 249 olasz élvonalbeli mérkőzésen irányított a kispadról, miután a Crotonét fennállása során először feljuttatta az élvonalba, a Genoa, a Verona, a Torino és a Roma edzője is volt. A BL-főtáblás Atalantánál két évre szóló szerződést írt alá.

Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Brüsszel olyan csapdát állított Kínának, amelyből csak befelé van kiút

Brüsszel olyan csapdát állított Kínának, amelyből csak befelé van kiút

Drágábbá válhat az olcsó, gyakran kétes minőségű termékek rendelése a Temuról és a Sheinről, miután az Európai Unió néhány hónap leforgása alatt három olyan szabályozási változást vezet be, amelyek alapjaiban írhatják át a két platform európai üzleti modelljét. A frissen életbe lépett új vámterhek, az ősszel kötelezővé váló termékazonosítók és a szigorodó fogyasztóvédelmi felelősség együttesen egyre kevésbé teszik vonzóvá a közvetlen kínai kiscsomagos értékesítést. Mindez nem feltétlenül szorítja ki a kínai online kereskedőket Európából, de jelentősen leszűkíti, hogy milyen profitábilis modellre állhatnak át az egyre szigorodó környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×