A Paris Saint-Germain labdarúgócsapata hazai pályán 2–1-re győzött az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján, így Luis Enrique együttese 3–1-es összesítéssel jutott be a sorozat döntőjébe, ahol az Internazionale lesz az ellenfele.
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS összegzése szerint a PSG lett az első csapat, amely mindhárom angol riválisát kiejtve jutott be a legrangosabb európai kupasorozat döntőjébe. A szervezett emlékeztetett, hogy az idei fináléba vezető úton a PSG előzőleg a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpoolt, valamint az Aston Villát búcsúztatta el a sorozattól. Még inkább igazi „angolgyilkosnak” vallhatja magát a párizsiak spanyol mestere, Luis Enrique, aki edzőként
eddigi mind az öt mérkőzését (hármat a PSG-vel, kettőt a Barcelonával) megnyerte angol klubcsapatok ellen a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában.
A francia együttes vezető találatát jegyző Fabián Ruiz karrierje első Bajnokok Ligája-gólját szerezte, ehhez 46 mérkőzésre volt szüksége, amely a második legmagasabb meccsszám a spanyol játékosok között a BL-ben az FC Barcelona védője, Carles Puyol (58) után.
További érdekesség, hogy a francia csapatot erősítő Vitinha profi pályafutása első büntetőjét hagyta ki, a portugál középpályás korábban mind a 12 tizenegyesét értékesítette.
A londoniak szépítő találatának szerzője, az angol válogatott Bukayo Saka lett a második legjobb Arsenal-góllövő egyetlen Bajnokok Ligája-szezonban (6 gól), csak Thierry Henry volt eredményesebb nála: az Ágyúsok korábbi francia sztárja két idényben is (2001/2002 és 2002/2003) hétszer vette be az ellenfelek kapuját.






