Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
gyász mécses
Nyitókép: Pixabay

Újabb magyar bírólegenda hunyt el

Meghalt Márton Sándor játékvezető. 73 éves volt.

Arany Tamás a közösségi médiában is gyakran szereplő volt játékvezető arról ír a Facebookon, hogy „ez a hét nagyon szomorú a magyar játékvezetés történetében, két kolléga is itt hagyott bennünket. Gergely Sándor után Márton Sándortól kell búcsúznunk”.

Márton Sanyi az 1994-es világbajnokságon, ahol Puhl Sándor vezette a döntőt, 6 mérkőzésen is működött partjelzőként – akkor még így nevezték a mai asszisztenseket –, majd itthon az NB I-ben is fújta a sípot.

Egy közös mérkőzésükkel emlékezik rá, 1995 november 25-én játszották a Vác–Honvéd találkozót, ami 3–3-as döntetlennel ért véget. Olyan hideg volt aznap, kemény mínuszok röpködtek, hogy én alul 3, felül 5 réteget vettem magamra, alig tudtam felemelni a zászlót, Sanyi rövid gatya, rövid ujjú mez…a másnapi Népsport így kezdte a tudósítást:

„Márton játékvezető strandfelszerelésben vezette a mérkőzést…” – aztán a vége „meleg” lett, egyikőnk se vette észre, hogy a 93.percben szabálytalan góllal egyenlített a Honvéd. Kilökték a labda alól Nagy Tibort, a Vác védőjét,és bizony nem voltunk népszerűek a hazai szurkolók körében, akik hosszasan „zúgolódtak” az ablakunk alatt.

„Sanyi, szerintem nem kell nagyon sietnünk” – mondtam neki – írja megemlékezésében Arany Tamás.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×