Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Infostart/InfoRádió

Eb-bronzérmes a férfi puskás csapat trióban

Bronzérmet nyert a Péni István, Pekler Zalán, Hammerl Soma összeállítású magyar férfi puskás csapat a trió versenyszámban kedden az eszéki légfegyveres Európa-bajnokságon.

A magyarok a verseny első szakaszából a hatodik helyen jutottak a negyeddöntőbe, melyben negyedik helyen végeztek, a következő szakaszban pedig harmadikok voltak, így a negyedik ukrán csapattal küzdhettek meg a helyosztón.

Az éremmérkőzésen – melyen minden körben a jobbik csapat két pontot kapott, döntetlen esetén pedig egy-egy pont járt a feleknek - a magyar szövetség tájékoztatása szerint Péni Istvánék az első sorozatot megnyerték, majd 4–2-nél és 6–4-nél a Szviatoszlav Hudzji, Szerhi Kulis, Ivan Kalenko összetételű riválisnál volt az előny. A folytatásban aztán a magyarok előbb egyenlítettek, majd 8–6-ra át is vették a vezetést, s ugyan az ellenfél ekkor még „visszajött a meccsbe”, ezután Peklerék „megrázták magukat” és végül 17-9-re diadalmaskodtak.

A nőknél a hagyományos versenyben – ahol az egyéni eredményeket összesítik – hétfőn ezüstérmes Dénes Eszter, Mészáros Eszter, Bajos Gitta alkotta magyar csapat kedden trióban az első szakaszból 625,5 körrel a hatodik helyen jutott a legjobb nyolcba, ott pedig 624,9 körrel az ötödik lett, így nem került a legjobb négy közé.

A férfi csapat a magyar küldöttség második érmét nyerte a felnőtt Eb-n.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×