Infostart.hu
eur:
389.34
usd:
337.12
bux:
124056.24
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Jacques Villeneuve, korábbi világbajnok francia származású kanadai Forma-1-es versenyző a Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtja előtt a mogyoródi Hungaroringen 2016. július 24-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Lesújtó véleménnyel van az F1-legenda a mostani pontrendszerről

Jacques Villeneuve szerint az F1 túlságosan ragaszkodik a régi módszereihez.

A Forma–1 tavaly elvetette azt a javaslatot, ami szerint az első 12 helyezett kapott volna pontot a futamokon. Ehelyett maradt a 2010 óta érvényben lévő pontrendszer, azaz továbbra is az első tíz pilóta részesül pontokban, míg a sprintversenyeken a legjobb nyolc.

Az 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve szerint azonban ez a rendszer nem elég jó és teljes reformra szorul – írja a racingnews365.com nyomán a player.hu.

„Ez a rendszer borzalmas. Nagyon elavult. Túlzottan kedvez a győztesnek, miközben a mezőny fele egyáltalán nem szerez pontot”

– nyilatkozta az 53 éves expilóta The Action Networknek.

Szerinte azonban az első 12 pontszerző helyre bővítés sem jelentene megoldást, minden versenyzőnek járnia kellene pontoknak, ami „inkább egy amerikai szemlélet, ahol minden apró eredményért érdemes küzdeni”.

Villeneuve úgy látja, hogy az F1 nem fog változtatni, mert túlságosan ragaszkodik a régi módszereihez, és képtelen alkalmazkodni és lépést tartani a modern korral.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
A mesterséges intelligencia üzleti impaktja - Hol tart Magyarország az AI-forradalomban?

A mesterséges intelligencia üzleti impaktja - Hol tart Magyarország az AI-forradalomban?

Az AI-forradalom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java: elkészültek és a való életben teljesítenek az első vállalati genAI megoldások és a munkát, a belső folyamatokat és az ügyélinterakciókat támogató eszközök. A kötelező házi feladatot szinte mindenki elvégezte, de a munka és a valódi AI-transzformáció még csak most kezdődik. A Proof of Concept fázisból kilépett, de még szigetszerű AI-megoldásokon túl a bátor élenjárók most új szintre léphetnek: ha az AI már bizonyított, jöhet a jól működő AI-megoldások kiterjesztése és oktatása teljes szervezeti szinten, lesz, ahol a core üzleti tevékenység átformálása, teljes transzformációja is megtörténhet. Egy teljes konferencianapon keresztül azzal foglalkozunk, milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára. A rendezvényről ebben a cikkünkben tudósítunk a nap folyamán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×