Infostart.hu
eur:
380.59
usd:
321.94
bux:
133079.78
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Szoboszlai Dominik a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában játszott Magyarország - Németország mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2024. november 19-én. A végeredmény 1-1-es döntetlen.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a Lille-t fogadják

A Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas és már biztosan nyolcaddöntős Liverpool, a Lille-t fogadja kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik, utolsó előtti fordulójában.

A magyar válogatott csapatkapitánya sárga lapos eltiltása és kisebb betegsége után kiváló formában tért vissza a Poolba, amely a Premier League tabelláját is meggyőző előnnyel vezeti, a BL-ben pedig mind a hat eddigi mérkőzését megnyerte. Arne Slot vezetőedző együttese így már biztosan a legjobb 16 között folytatja majd szereplését az egyenes kieséses szakaszban, azaz nem kell plusz egy párharcot vívnia.

A Liverpool keddi ellenfelének még nem biztos a nyolcaddöntős szereplése, ezért a francia csapat bizonyosan komoly célokkal utazik Angliába. A vendéglátónak résen kell lennie, a Lille ugyanis a BL mostani kiírásában idegenben az Atlético Madridot is legyőzte, otthon pedig a Real Madriddal bánt el, és a nyolcadik helyen áll. Európai kupasorozatban eddig egyetlen alkalommal találkoztak a felek, az Európa-liga 2009/2010-es idényének nyolcaddöntőjében Franciaországban 1-0-s hazai siker született,

Liverpoolban pedig a Vörösök diadalmaskodtak 3-0-ra, és jutottak így tovább, majd egészen az elődöntőig meneteltek.

A kedd esti összecsapásnak a 15 évvel ezelőttihez hasonlóan a Pool az esélyese, a Lille ráadásul több játékosát is nélkülözni kénytelen sérülés miatt. Szoboszlaiékra ugyanakkor könnyű összecsapás biztosan nem vár, az ellenfél ugyanis szeptember 17. óta minden versenysorozatot figyelembe véve veretlen, a francia bajnokságban a harmadik helyen áll, a Liverpool ellen pedig már egy döntetlen is sokat érne a számára a továbbjutás szempontjából.

"Egyelőre korai arról beszélni, hogy mi lennénk a legjobbak Európában, még sok csapattal fogunk találkozni" - mondta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Slot arra utalva, hogy a hétvégi bajnokin legyőzött Brentfordot edző Thomas Frank ezt mondta együtteséről.

A vezetőedző hozzátette, mindig úgy mennek fel a pályára, hogy nyerni szeretnének, ugyanakkor

a BL mostani lebonyolítása kifejezetten nehéz abból a szempontból, hogy minden fordulóban új, ismeretlen ellenféllel találkoznak.

A BL előző idényében döntős Borussia Dortmund sorozatban három bajnoki vereséggel a háta mögött Bolognába látogat, és fontos lenne legalább egy pontot szereznie, de leginkább győznie az automatikus nyolcaddöntős szereplés kivívása miatt.

Az egyenes ági 16 közé jutás szempontjából kedvező helyzetben lévő együttesek közül a Liverpool mögött a tabellán második FC Barcelona a 15. helyen álló Benfica vendége lesz, míg a német bajnoki címvédő, a BL-alapszakaszban most negyedik Bayer Leverkusen a 11. Atlético Madrid vendégeként játszik rangadót. Az ötödik Aston Villát a 16. Monaco fogadja, az egyelőre rájátszást érő, 14. pozícióban található Juventus pedig a 19. Club Brugge otthonában szerepel. Az ötmeccses sikertelenségi sorozatban lévő Atalanta nagyot léphet előre a legjobb 16 közé kerülésért, ha a papírformának megfelelően legyőzi otthon az osztrák Sturm Graz együttesét.

A BL megújult kiírása szerint az alapszakaszból az első nyolc helyezett jut egyenesen a nyolcaddöntőbe, a 9-24. helyezettek oda-visszavágós párharcban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 együttes kiesik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Írország az új Svájc?  - Dublinban is nyithatnak befektetési számlát a legtehetősebb magyarok

Írország az új Svájc? - Dublinban is nyithatnak befektetési számlát a legtehetősebb magyarok

Újabb rekordot döntött a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon mértéke, az összesített állomány immár közelíti a 13 ezer milliárd forintot. A turbulens gazdasági környezetben, a globális geopolitikai bizonytalanságok és a háború árnyékában a vagyonosabb réteg minél inkább szeretné biztonságban tudni megtakarításait, amit nemcsak az eszközosztályok közötti, hanem egyre inkább földrajzi diverzifikációval is igyekszik elérni. Az utóbbi években a klasszikus nemzetközi pénzügyi központok – mint Svájc vagy Luxemburg – mellett, amelyek a magas belépési küszöb miatt ráadásul csak keveseknek elérhetőek, újabb lokáció vált népszerűvé, amely a stabil angolszász jogrend mellett az EU kínálta előnyöket is biztosítja: Írország. A Concorde tulajdonosai a potenciál teljes kihasználása céljából dublini székhelyű, az Ír Központi Bank által felügyelt befektetési szolgáltatót alapítottak a magyar privátbanki ügyféligények kiszolgálására. A szolgáltatás és a lokáció előnyeiről, jövőbeni lehetőségeiről Pájer Tamást, a Concorde Investments Ireland ügyvezető igazgatóját, és Tabányi Mónikát, a Concorde private banking igazgatóját kérdezte a Portfolio.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×