A posztot 2021 februárja óta tölti be. Jelölését 82 küldött támogatta, ketten nemmel szavaztak, hárman tartózkodtak.
A 49 éves Viktor Lukasenka a legidősebb fia a fehérorosz államfőnek, Aljakszandr Lukasenkának.

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.
A kamatdöntés bejelentésének napján minden vezető devizával szemben gyengült a forint.
In his address to world leaders, Trump says Iran should reach an agreement with the US or face "annihilation".