Infostart.hu
eur:
364.09
usd:
319.06
bux:
151339.45
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Vatai Gabriella
Nyitókép: Facebook / BRSE

Újból bizalmat kapott az Magyar Röplabda Szövetség eddigi elnöke

Ismét Vatai Gabriellát választották elnökké az MRSZ, rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén.

A 42 éves, 51-szeres válogatott játékos mellett Németh Ferenc indult az elnöki tisztségért, előbbire 51, utóbbira hat küldött szavazott. Munkáját kilenctagú elnökség segíti majd, amelybe ezúttal is András Krisztina, Gál László, Mári Róbert, Klauser Róbert, Kocsik-Bogár Anita, Kovács Szilárd, Sára Botond, Szaniszló Szilvia és Veres Péter került be.

Az újabb, idei harmadik küldöttgyűlés összehívására azért volt szükség, mert a júliusi határozatok végrehajtását - így az elnök- és az elnökség megválasztását - a Fővárosi Törvényszék november végén felfüggesztette, aminek hatására Vatai és az elnökség lemondott, de mindannyian újra jelöltették magukat a pozíciókra.

A tagság Vatait és az elnökségi tagokat öt évre választotta meg.

"A legutóbbi küldöttgyűlés óta sok mindent elkezdtünk, a nyáron megfogalmazott programunk alapköveit letettük. Az elmúlt egy hónapban a tehetetlenség volt a legnehezebb, az, hogy érdemi tevékenységet nem tudtunk folytatni, döntéseket nem tudtunk hozni" - idézte fel az M4 Sport kamerája előtt a megpróbáltatásokat az ismét megválasztott elnök.

Vatai Gabriella szerint 2025-ben szeretnék javítani a sportágról alkotott képet, a cél, hogy annak népszerűségét sokkal jobban ki tudják domborítani.

"A végeredményen nem lepődtem meg, előzetesen konzultáltunk a tagszervezetekkel és a szavazásra jogosultakkal, és a várakozásaink ezt azt arányt jósolták. Sok energiát fektettünk a szakmaiságba, mert a tagságnak erre van igénye. A nyáron elindított lendületet megakasztotta az elmúlt egy hónap, de nem csüggedtünk, és januártól újult erővel folytatjuk" - fogalmazott az elnök az újraválasztásáról.

A sportvezető korábban az MRSZ operatív, majd ügyvezető igazgatójaként dolgozott, júliusban Bögöly Gyula helyét vette át az elnöki székben.

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok
Tisztítótűz

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Mérgesedik a magyar-ukrán viszony, Dobropillja végveszélybe került - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Mérgesedik a magyar-ukrán viszony, Dobropillja végveszélybe került - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Több diplomáciai csörte is zajlott Ukrajna és Magyarország közt az elmúlt napokban, főleg a Kárpáti Nyolcak nevű társulás és a Naftogaz üzemanyag-tárolója miatt. A két ország vezetői nyilvános platformon szócsatáznak. Közben folytatódnak a harcok Donyeckben: Dobropillja orosz bekerítés szélén áll, ezt a várost használták hídfőállásnak az ukrán erők a pokrovszki harcokban. Tegnap felszólította Donald Trump elnök Putyint arra, hogy fejezze be a háborút. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×