Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
318.95
bux:
151578.05
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Tadej Pogacar, az UAE Team Emirates szlovén versenyzője az összetettben vezetőt megillető sárga mezben ünnepel, miután győzött a 111. Tour de France francia országúti kerékpáros körverseny 21. és egyben utolsó, Monaco és Nizza közötti 33,7 km kilométeres szakaszán 2024. július 21-én. A májusban Giro dItaliát nyert Tadej Pogacar 26 éve nem látott duplázást hajtott végre azzal, hogy győzött a mai napon zárult 111. Tour de France-on, így egy éven belül diadalmaskodott a két háromhetes országúti kerékpáros körversenyen.
Nyitókép: MTI/AP/Daniel Cole

Már a 2025-ös szezon előtt betiltaná az új "gyorsítót" a Nemzetközi Kerékpár Szövetség

A Nemzetközi Kerékpár Szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a szén-monoxid rendszeres beszívásának mellékhatásai még ismeretlenek.

A szén-monoxidot azért kezdte el sok kerékpáros csapat alkalmazni, mert annak belélegzésével magaslati körülményeket lehet szimulálni sík körülmények között. Mindez nem teljesítményfokozó hatású, ugyanakkor a gáz ismételt használata vagy annak magas koncentrációja veszélyeket hordozhat.

A Nemzetközi Kerékpár Szövetség közleményében kitért rá, hogy az egészségügyi mellékhatások és a szén-monoxid ismételt belélegzésének hosszú távú hatásaira vonatkozó ismeretek teljes hiánya indokolja a gáz használatának betiltását.

A szövetség "doppingolás szempontból" novemberben arra kérte a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget, hogy vizsgálja meg a szén-monoxid alkalmazását, a mostani, betiltást szorgalmazó javaslata pedig a sportágon belülre szól. A szövetség reméli, hogy a WADA egységes álláspontot alakít ki az új módszerrel kapcsolatban. A végső döntés a következő hónapokban várható.

A háromszoros Tour de France-győztes szlovén Tadej Pogacar kerékpáros csapata, az UAE kedden jelentette be, hogy nem használ többet szén-monoxidot.

Címlapról ajánljuk
Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Különös játszma bontakozik ki az olajpiacon - de vajon ki nevet a végén?

Különös játszma bontakozik ki az olajpiacon - de vajon ki nevet a végén?

Ugyan Kína továbbra is jóval kevesebb kőolajat importál, mint az iráni háború kirobbanása előtt, a beszerzéseinek szerkezete drámai átalakuláson megy keresztül - írja a Bloomberg. Az olcsó iráni nyersolaj helyét ugyanis a nyílt piaci vásárlások veszik át, ami jelentősen felfelé hajtja a nemzetközi referenciaárakat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×