Infostart.hu
eur:
376.47
usd:
319.36
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
A gólszerző ferencvárosi Varga Barnabás (j3) és csapattársai ünnepelnek a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének első fordulójában játszott Ferencvárosi TC és a szerb Cukaricki mérkőzésen a Groupama Arénában 2023. szeptember 21-én.
Nyitókép: Illyés Tibor

Már az Európa-liga nyolcaddöntő a tét a Ferencváros számára Szalonikiben

A Ferencváros már nemcsak a továbbjutásért lép pályára csütörtökön a PAOK vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában, hanem a nyolcaddöntőbe kerülésért.

Az európai szövetség (UEFA) szimulációja szerint átlagosan 7,6 pontra lehet szükség a továbbjutáshoz, a magyar bajnok pedig három győzelemmel és két vereséggel a 11. helyen áll a tabellán, azaz már öt kör után kilencnél tart. Éppen ezért egy újabb siker nem is a folytatás kiharcolása miatt lenne fontos, hanem reális esélyt kínálna arra, hogy a zöld-fehérek az alapszakasz utolsó két, januári fordulójában a nyolc közé kerülésért küzdjenek, ami rögtön 16 közé jutást érne, így februárban nem kellene pályára lépniük a nyolcaddöntőbe kerülésért.

A Ferencváros hátránya mindössze egyetlen pont a nyolcadik helyezettel szemben, így a görögországi diadallal akár össze is jöhet a háromhelynyi előrelépés.

Könnyű dolga viszont bizonyosan nem lesz a magyar csapatnak, mert a PAOK négy pontjával a kiesést jelentő 27. helyen áll, azaz létkérdés számára, hogy egy győzelemmel a legjobb 24 közé lépjen előre. A szaloniki rivális ráadásul kezd jó formába lendülni, előző öt tétmérkőzésén veretlen maradt, így a görög bajnokságban is már a harmadik helyen áll. Hétvégén a Panszerraikosz otthonában aratott 4-1-es diadallal hangolt a Ferencváros elleni fellépésre.

Ezzel szemben Pascal Jansen vezetőedző együttese az utóbbi időben rendkívül kétarcú. Amíg nemzetközi porondon remek teljesítményt nyújtva felülmúlta a svéd Malmö, az ukrán Dinamo Kijev és a francia Nice gárdáját, addig a hazai bajnokságban jóval gyengébb produkcióval sorozatosan pontokat hullajtott. Az OTP Bank Ligában a címvédő a legutóbbi kilenc összecsapásából mindössze hármat nyert meg, így visszacsúszott a második helyre, igaz, egy meccsel kevesebbet játszott, mint az előtte álló Puskás Akadémia. A holland mesternek a legfőbb gondot az jelenti majd Szalonikiben, hogy a kétszeres magyar gólkirály Varga Barnabás eltiltás miatt nem léphet pályára, így szinte biztosan Saldanha kezd középcsatárként, viszont a Partizan Beogradtól igazolt brazil támadó még egyetlen meccset sem játszott végig.

A Ferencváros története során már öt görög csapattal találkozott, de a PAOK-kal még soha.

A legeredményesebb magyar klub mérlege felemás, mert amíg az első három párharcát megnyerte a Panathinaikosz, a Panioniosz és az Olimpiakosz ellen, addig a következő háromban alulmaradt az OFI Krétával, az AEK Athénnal és idén a Konferencia-ligában a 16 közé jutásért rendezett párharcban az Olimpiakosszal szemben. A szaloniki klubnak eddig nem volt sikerélménye magyar rivális ellen, ugyanis 2016-ban az Európa-liga csoportkörében kétszer is kikapott a MOL Viditől, előtte pedig 2003-ban a Debreceni VSC két döntetlennel, idegenben szerzett góllal búcsúztatta az UEFA Kupa második fordulójában.

A második számú európai kupasorozatban a nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig februárban oda-visszavágós párharcban küzdenek majd meg a 16 közé jutásért. Az utolsó 12 együttes kiesik.

A Tumba Stadionban 18.45-kor kezdődő összecsapás a spanyol Guillermo Cuadra játékvezető sípjelére kezdődik, a mérkőzést az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is élőben, ingyen, regisztráció nélkül közvetíti.

Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Kétéves csúcsot döntött a forint a zlotyval szemben, ami arra utal, hogy a régiós devizákkal szemben is képes erőt mutatni a hazai fizetőeszköz. Szerdán a forintnak – és általában feltörekvő piaci devizáknak – a megnőtt kockázatvállalási kedv is kedvezett, délutánra azonban ennek ellenére azt láthatjuk, hogy gyengül az árfolyam a két fő devizapárban. Közben megérkeztek az USA-ból az adatok a munkanélküli-segély kérelmekről, amik a munkaerőpiac stabilizálódásáról árulkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×