Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Mohamed Abu Fani középpályás (b) és Pascal Jansen vezetőedző (j) a Ferencváros labdarúgócsapatának sajtótájékoztatóján a másnapi, az Európa-liga selejtezőjének 4. fordulójában játszott első Ferencváros-Borac Banja Luka (bosnyák) mérkőzés előtt a Groupama Arénában 2024. augusztus 21-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Pascal Jansen: a Ferencváros maximálisan az Európa-ligába jutásra koncentrál

Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttese maximálisan felkészült a bosnyák Borac Banja Luka elleni Európa-liga párharcra, amelynek első felvonását csütörtökön rendezik a Groupama Arénában, győztese pedig a második számú nemzetközi sorozatban lesz érdekelt, míg a vesztes a Konferencia-ligában folytatja.

A holland szakember a mérkőzést felvezető szerdai sajtótájékoztatón elmondta, ahogyan minden egyes ellenfelet, a bosnyák gárdát is feltérképezték, kielemezték a nemzetközi kupában és a hazai bajnokságban lejátszott mérkőzéseit.

"A házi feladatot elvégeztük, a csapatom pedig mindent meg fog tenni, hogy minél jobb eredményt érjen el azért, hogy kedvező helyzetből várja a visszavágót" - jelentette ki a szakember, aki újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, ez a találkozó nem az ő karrierje szempontjából, hanem a Ferencvárosnak fontos.

Hozzátette,

a csapat számára csalódást jelentett, hogy a Bajnokok Ligájából búcsúzott, így most maximálisan arra koncentrál, hogy bejusson az Európa-ligába.

A játékosok közül Abu Fani vett részt a sajtótájékoztatón. A Ferencváros játékmestere hangsúlyozta, hogy ezen a szinten már minden mérkőzés rendkívül kemény, de a szakmai stáb kellően felkészítette a csapatot, és bíznak benne, hogy a szurkolók segítségével sikerrel veszik majd az akadályt. Elárulta, az új vezetőedző bízik a játékosokban, nekik pedig követniük kell az új "főnököt", akinek az irányításával más stílusban futballozik a gárda.

Mladen Zizovic vezetőedző a Banja Luka esti sajtótájékoztatóján azzal kezdte, hogy megtiszteltetés a favoritnak tekinthető magyar bajnokkal játszani. Közölte, az FTC fantasztikus csapat, és nagy kihívás elé állítja a játékosait, de ők lelkesek, és kiscsapatként minden esélyt megragadnak majd. Kiemelte, hogy

nem helyez nyomást együttesére, amelytől azt kérte, hogy élvezze a játékot, és vívjon emlékezetes meccset.

A jobbszélső David Cavic is úgy vélekedett, örülnek, hogy eljutottak eddig, de nem szabad a múltbeli babérokkal foglalkozniuk, mert további sikerekre vágynak. Úgy vélekedett, folyamatosan fejlődik a Borac, és ezt remélhetőleg csütörtökön is bizonyítja majd.

A két csapat először találkozik egymással. A Ferencváros fennállása során harmadszor kerül szembe bosnyák riválissal a nemzetközi kupaporondon, legutóbb 2015 nyarán az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában a Zeljeznicar kettős győzelemmel búcsúztatta a zöld-fehéreket.

A Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor kezdődő találkozó játékvezetője a skót Nicholas Walsh lesz, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 22:23
×
×