Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Gera Zoltán volt magyar válogatott labdarúgó, aki a labdarúgó Európa-liga döntő helyszínét, Budapestet képviseli, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában tartott sorsoláson 2023. március 17-én. A negyeddöntős párharcok első mérkőzéseit április 13-án, a visszavágókat pedig április 20-án rendezik. Az elődöntők első meccseire május 11-én, a visszavágókra május 18-án kerül sor. A sorozat döntőjének a budapesti Puskás Aréna ad otthont május 31-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Keystone/Martial Trezzini

Hivatalos: elköszönt Gera Zoltántól a Vasas

Távozik Csizmadia Csaba is.

"A mai napon közös megegyezéssel szerződést bontottunk Gera Zoltán vezetőedzővel, valamint Csizmadia Csaba asszisztensedzővel. Köszönjük nekik, amit a Vasasért tettek, további edzői karrierjükhöz pedig sok sikert kívánunk" - olvasható a Vasas honlapján.

Ameddig a távozó szakemberek végleges pótlása nem történik meg, az NB II-es együttes irányítását ideiglenesen megbízott vezetőedzőként az NB III-as csapatunk edzője, László András veszi át. A szerda délutáni edzést már ő tartja az első csapatnak – idézi a portál Nagy Miklós sportigazgatót.

Mint a Nemzeti Sport írta, a 45 éves szakember a Tatabánya ellen elveszített hazai bajnoki után sokatmondó nyilatkozattal utalt egy esetleges váltásra.

„Sajnos alázatból a Tatabánya ma fölénk nőtt, remélem, időben kaptuk ezt a pofont és tanulunk ebből a »leckéből«. Mindenképpen változtatnunk kell, ami nemcsak a játékosokra, hanem ránk, stábtagokra is igaz. Többet és keményebben kell dolgozni, bízom benne, hogy lesz bennünk egyfajta dac, hogy bebizonyítsuk, ez csak egy kisiklás volt a részünkről” – fogalmazott a meccs utáni sajtótájékoztatón.

Gera Zoltán 2024 február végén váltotta a Vasas kispadján Desits Szilárdot. Összesen 18 tétmérkőzésen – 16 bajnokin és 2 Magyar Kupa találkozón – irányította csapatunkat, ezeken 10 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség volt a mérlege.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 22:23
×
×